Az MSZP szerint fenyegető jelenség, hogy Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés alelnöke egy rasszista politikus szobrát fogja felavatni.

Az MSZP keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Gulyás Gergely annak a rasszista Donáth Györgynek a szobrát fogja felavatni Budapesten, aki az "idegen fajok elleni szociális harcot" hirdetve lelkes támogatója volt az Egyesületközi Együttműködésnek. Az együttműködés az MSZP szerint nyíltan kimondta, hogy "a magyar élet bárminő irányításából ki akarjuk zárni azokat a fajokat és népelemeket, amelyeket a magyarságra és az itt élő nemzetiségekre egyaránt károsnak ítélünk, elsősorban a zsidóságot."

"Mindez arról árulkodik, hogy a Fidesz lecserélte a narancssárga színt egy barna jelképre" – írta közleményében a szocialista párt.

Szerdán a Szabadságharcosok Közalapítvány és a Politikai Elítéltek Közössége a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából felavatja Donáth György szobrát a főváros IX. kerületében, egykori lakóhelye, az Üllői út 55. szám előtt.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@RonaGyuri: A Fidesznek az ilyenek példaképek. Nyíltan nem zsidóznak, nem rasszisták, de ezek a húzások, hogy előretolnak egy-egy antiszemitát, mindent elmondanak a Fidesz álláspontjáról a más nemzetiségűekkel kapcsolatban.
RonaGyuri
@nemkati: bocs de én a cikk szerzőit kérdeztem! =))
nemkati
@RonaGyuri: Ja, nem tudtam, hogy beszélő viszonyban vagytok. Akkor további jó beszélgetést.
RonaGyuri
@nemkati: én sem, s mint a példa mutatja nem is! =))
Pestilence
Én is kifogásolom. Különben is, mi ez a szoboravatási mánia?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.