13 órára beharangozott (valójában negyedórát késő) sajtótájékoztatóján Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett a kormányülés szünetében.

Ezen a miniszterelnök azt közölte, népszavazást kezdeményeznek a betelepítési kvótáról, vagyis arról kérdeznék az embereket, hogy

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

A bejelentés után csak a lakájmédia képviselői kérdezhették a miniszterelnököt.

A közmédia fullajtárjának "kérdésére" Orbán kifejtette, a közhangulatnak engedtek, amikor a népszavazás kiírása mellett döntött a kormány.

Itt van Orbán nagy bejelentése

A nemrég Andy Vajna által megvásárolt TV2 munkatársa a tegnapi Nemzeti Választási Irodnál történt incidenssel kapcsolatban érdeklődött. Kitérő választ kapott: a vasárnapi boltzárról szóló "életmódbeli" kérdést nem keverném a betelepítési kvótával kapcsolatos népszavazáshoz - mondta a kormányfő.

A "tülekedéssel" kapcsolatban szerinte le kell vonni a következtetést, hogy ilyen helyzeteket a "szerencsétlen" jogszabályok tesznek lehetővé, ezért kezdeményezi, hogy a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság elemezze a helyzetet, és tegyen javaslatot a szabályok megváltoztatására. 

A Matolcsy György unokatestvérének érdekeltségébe került Origo munktársa azt kérdezte még Orbántól, hogy ha nem lesz sikeres a betelepítés kvótával kapcsolatos népszavazás (nem mennek el elegen), lemond-e a kormány? Ezt a miniszterelnök szerint még nem vitatták meg.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Nem tudom erre a kérdésre mi lenne a válasz: Akarja e, hogy az EU, az OGY hozzájárulása nélkül megvonja az összes kifizetést, amíg ez a kormány ellopja azt is, amit még nem is folyósítottak!?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
ja, csak ennyi?
Én nem megyek el, biztos valami dolgom lesz.
nyanya001
Megyek veszek lottót !
erre tippeltem, remélem telitalálatom lesz a lottón is !
Muszáj migránncsozni mert rohadtul lent van a népszerűség !
Erre megint lesznek milliárdok, a végeredményt meg majd a Kubatov lista alapján
fogják közölni !
Cicero
Annyira de annyira utálom már,hogy igent x-elek!!!
bra048
Kottázás (nótázás) helyett kvótázás, Sztem ennek az országnak már mindegy!
pbalage
azon kívül már fogalmazom a kérdésre vonatkozó beadványt és egyúttal

- batman, vagy
- pókember, vagy
- superman, vagy
- egyszerűen csak házi tankkal rendelkező

csapattagokat keresek, akik reggel 6:00:01-kor beadják velem a kérdésemet.
lópicigáspár
Nem tudom erre a kérdésre mi lenne a válasz: Akarja e, hogy az EU, az OGY hozzájárulása nélkül megvonja az összes kifizetést, amíg ez a kormány ellopja azt is, amit még nem is folyósítottak!?
nemkati
Nagyon remélem, hogy nem lesznek elegen akik elmennek szavazni, hogy érvényes legyen a népszavazás. És hogy a kormány végre eldönti, hogy lemond.

Ezt a népszavazási kezdeményezést vajon ki fogja beadni, és milyen sikerrel? Mi lesz, ha a kopaszok azt se engedik beadni?

Megegyébkéntis:
- Ön egyetért a kvótákkal?
- Ne haragudjon, nem vagyok idevalósi.

- Uram, mi a véleménye a kvótáról?
- Én 15 éve zongorázok ebben a bárban, de csak úgy fejből, kvóta nélkül.
cs.n.
-Lemond-e a kormány? - viccelődött az origós.
-Ezt még nem beszéltük meg - viccelődött Orbán.
Szókrakész
Nem akarom.
És igazat adok neki.

Ha minket úgy próbál meg cumiztat az unió, ahogy most megy, akkor nekünk is legyen beleszólásunk, hogy mennyire kapjuk be.
Ha minket korlátozni tudnak sok szempontból, akkor mi is élhessünk vétó joggal.
Anglia ügyesen lerázta Kelet-Európát.
Elindított egy dominóeffektust.
De viszont az általuk okozott krízis után ránk szabadítanák a saját menekültjeiket.
Csak ismerni kell a franciák, németek, angolok, olaszok II. VH utáni tevékenységét és azonnal kiderül, hogy nem azok a Teréz Anyák, mint aminek előadják magukat.
Ne akarja Németország vagy akár az olaszok, franciák, ... ránk tolni az összes migránst.
Nem, kell még egy 150 év.
lópicigáspár
@nemkati: Jönnek majd a fizetett szavazók keletről, északról, délről! De ha netán így is kevesen lesznek, a maradék idióta itthon, majd leadja a voksát online is és már rendben is lesz! :-(
Szókrakész
Az igazi ütős dolog az lenne, ha a V4 minden országában egyszerre lenne ilyen népszavazás.
Csak hogy érezze a nyugat, hogy elég a cumiztatásból.
Mert vagy egyenrangú partnerek vagyunk mindenben, vagy nincs értelme az egésznek.

Nem futok olyan busz után, ami nem vesz fel.
nevemnick
ééééés... a népszavazás érvényes lesz, mert a résztvevő hozzávetőlegesen 1.200.000 ,,igen" szavazat jelenti a 100%-ot, a ,,nem" szavazatokat pedig alapból érvénytelenítik.
,,A magyarok nem akarják az EU-s kvótát." -lesz a konklúzió.
Dr. Felipe
@nemkati:" Mi lesz, ha a kopaszok azt se engedik beadni?"

Biztosra mennek, ugyanis ezt a kopaszok fogják beadni.
nemkati
@Szókrakész: Az Európai Parlament azt jelenti Európának, mint pl a magyar Parlament Magyarországnak. A döntése mindenkire vonatkozik.
Dr. Felipe
@Szókrakész: "Mert vagy egyenrangú partnerek vagyunk mindenben, vagy nincs értelme az egésznek."

Ezt hogy érted? Ugyan annyit fizetünk be a közösbe mint a németek és csak annyit veszünk ki belőle mint a németek?

Mert nálam az egyenlőség itt kezdődik. Ha a kvóta szar, akkor az "ejró" is legyen szar. Ne nyúljon hozzá a g..i.
micfild
@lópicigáspár: Akarja- e ön, hogy kibaccák az országot az unióból, hogy a magyar munkavállalókat hazazavarják az uniós országokból.. akarja- e ön, hogy ránk rohadjon az új vasfüggöny és újra a szovjetunió tagállama legyünk és végezetül akarja -e ön, hogy orbánt királlyá koronázzák és megszünjön még ez a látszatdemokrácia is ami most még valamennyire létezik
Dr. Felipe
Kupak lali szerint már 2 millióan írták alá az ívet hogy ne legyen kvóta. Most legalább kiderül hogy valóban vannak e 2 millióan.
Szerintem ezt takonyárpi nem gondolta végig, mert mi van ha nincsenek is 2 millióan? Én már napok óta mondom hogy szét van csúszva az ürge, hülyébbnél hülyébb tanácsokat tol a g..inek.
cs.n.
@lópicigáspár: Ki tudja, lehet, hogy a népszavazás pont a Fidesz által megemelt küszöbben fog elbukni. 50 százalék az elég sok, még a vizitdíjas szavazás is éppenhogy túllépte, azon kívül meg egyiken se vettek részt annyian évtizedek óta.
verum
Azért a józan ész érdekében félre kellene tenni az orbán-ellenszenvet.
A migránsoknak nem mi vagyunk a célország, ha erőszakkal ide telepítik őket, a mi rossz körülményeink közé, abból balhé lesz. Mert ezek az emberek nem nyugodnak bele abba, amibe mi.
Aztán meg tényleg abszurdum, hogy más határozza meg, hogy mi kiket és mennyit fogadunk be.
A németek mondták, hogy fogadják, akik jönnek, akkor ne a mi kontónkra tegyenek könnyelmű kijelentést.
Nem tudjuk, mennyi emberről van szó, mert az áradat még tart.
Itt észnél kellene lenni.
És nagyon örülnék, ha nem csak Orbánnak lenne ez a véleménye és akarata, mert benne nem bízom. Ő eladja az országot bármikor a hatalma érdekében.
Az ellenzékben lehetne annyi felelősség, hogy csak azt vétózza Orbán akaratában, ami rossz.
Ne tegyük ki az országot előre nem látható veszélynek - ebben van ráció!
Kutyuska
Szerintem nem életszerű, hogy Orbán Viktor egy szép reggelen arra ébredt, hogy bejelenti, a kormány népszavazást kezdeményez kvóta ügyben.
Minden esetre jól kitalálta. Tök mindegy, hogy mi lesz a tényleges eredmény, úgy is az lesz a hivatalos verzió, amit már most eldöntött Orbán.
Kár csinálni a műsort, úgy is hazugság az egész.
Hellcat
Ó édes istenem a hányinger kerülget ettől a kurva rendszertől most már...ki fognak írni maguknak egy népszavazást aztán verhetik a mellüket, hogy "lehet itt szavazást csinálni kérem"...előjött megint a migránstéma is hogy legyen mire terelni a figyelmet erről az egész szarságról ami az EÜ ben meg az oktatásban zajlik. Hirtelen annyi minden következtetés és előrelátás futott bennem végig, hogy leírni is hosszú lenne de egy biztos...álszent csaló köcsög banda ez a fidesz...kötélen a helyük...az én gyomrom már nagyon nem bírja ezt.
verum
Végül is Orbán megmutatta, hogy hogy lehet elkerülni egy népszavazás megejtését.
Aki nem akar szavazni, béreljen fel néhány kigyúrt kopaszt...
zöldszem
@Szókrakész: Tavaly szeptemberben elfogadta (csak erről hallgattak mint szar a fűben) az ország 1 300 pontosabban 1 294 legális menekültről a kvótát. Ha, nem fogadta volna el, szankciókat alkalmaztak volna. Pénz nélkül pedig meghal az ország! Ezért az aláírás gyűjtés csak uszításra kell, a népszavazás szintén semmit nem ér! Ez pont olyan mint a bevezetett "rezsicsökkentés" után aláírást gyűjteni, hogy egyet ért-e vele! Utólag megkérdezni a véleményedet???V4. Eddig bő nyállal köpködték Szlovákiát, most itt hirtelen testvérré fogadják őket és többek közt a velük való együttműködésben látják/látták Európa megmentését!
Nem történt más, mint egy olyan alkalom adódott, mikor a menekültekkel való riogatásból politikai tőkét lehet kovácsolni, népszerűséget lehet szerezni és ebben kivételesen egyetértenek azok is, akik zsigerből utálják egymást.Ez a nagy összefogás szerinted érdekli az Uniót?
Pont a napokban, a Csehek már azt nyilatkozták, eltávolodnak az orbáni világtól!
Orbánnak az a lényeg, pánik legyen és lehessen látványosan nemzetet menteni.
JAJMÁR
Ezt a népszavazási kezdeményezést már be is nyújtották az NVI-hez, és senki nem állt sorban, sőt, az éppen erről már benyújtottat is véletlenül épp visszavonta aki beadta.

Megviselt kissé a vezér, nem lehetett könnyű kitalálni a tutit, de összejött, és persze, hogy a nép "érdeke", az se számít, hogy most gyűjtöttek össze állítólag 2 millió aláírást - na, most mehet a kukába a nemzeti konzultáció! Ennyit ért az egész - persze jó kis bevétele volt ebből valakiknek -, de jöhet a másik!

a kvótás népszavazás... azt lehet reklámozni, minden tévékben és neten és plakátokon, sulykolni, hogy az eccerű ember miért is szavazzon úgy, ahogy ők akarják...pénz nem számít! Meg az se persze, hogy a világon semmi értelme amúgy!
A másikról, amit kopasz-fejű kigyúrtak akadályoztak, nem is kell beszélni már!
Slade
Pont leszarom, hogy telepítenek be Magyarországra menekülteket, vagy sem. A legkisebb problémánk is sokkal súlyosabb ennél. Azzal kellene foglalkozni. Van itt már több százezer mindenféle bevándorló. Budapesten lassan már nem lehet magyar hangot hallani és akkor mi van. Eddig ez nem zavart senkit. Nem mindegy már még pár ezerrel több vagy kevesebb? A mocskos fideSS pokollá teszi mindenki életét. Ezzel kell foglalkozni és keményen odabaszni. Utána jöhet minden más.
Szókrakész
@zöldszem: Most ebben az összeurópai pánikban mindenki kihátrál minden szerződés mögül.
Itt már a szétesés, erodáció turbóba lett kapcsolva.
zöldszem
@Szókrakész: Lehet, hogy borul!
De! A kvótát elfogadtuk! Utólag megkérdezni? Utána bejelenteni, hogy harcoltam, de az a csúnya EU! Tényleg ennyire hülyének néz bennünket?
Mi újság a pálinka vonalon? Elbukott!
Most olvastam el a wikit: a B pont!!!
részlet:Nem bocsátható népszavazásra:
A) a költségvetéssel, az adókkal, illetékekkel, vámokkal kapcsolatos kérdések
B) a hatályos nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségek
C) az Alaptörvény módosítására irányuló kérdés
D) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási kérdések
E) az Országgyűlés és képviselő-testület feloszlása
F) a kormányprogram
G) a hadiállapot kinyilvánítása, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetése
H) a fegyveres erők alkalmazása,
I) a helyi önkormányzati képviselő-testületek feloszlatása,
J) a közkegyelem gyakorlása.
hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1gi_n%C3%A9pszavaz%C3%A1sok

Ezek után az a meglátásom, hogy majd kiáll, és azt mondja, mi az, hogy nincs demokrácia, mi az hogy csak az ellenzék által benyújtott... bírálja felül a NVI
"Na ugye" a Fidesz által benyújtott ... is felülbírálta a NVI.
Szókrakész
@zöldszem: A csehek nem távolodtak el.
Pont most lett és lesz még szorosabb az együttműködés, mint külső körösök.
Itt olyan szinten szivóágra lett téve Kelet-Európa, miközben a menekültek megkapnak mindenhol mindent, hogy ez csak jobban ki fogja élezni a helyzetet.
Már írtam nem egyszer tavaly szeptemberről és az idei titkos alááírásról.
Tisztában vagyok vele.
Orbánnak, mint írtam ez volt a max, amit kihozhatott belőle.
Nyugaton van bőven zsarolási potenciál.
Az egész 25 év ennek felépítéséről szólt.
Egy amúgy is gyenge államot a "honatyáink" kiárusítottak, eladtak, fillérekért átjátszottak a nyugatnak.
Most pedig totál függő tőle az ország.
Ki lett ez találva.
Nyugat totális alárendelt szerepet szánt nekünk.
Ott is ragadtunk. Minden tekintetben csicskáik lettünk.
És most még zsarolnának, csak azért mert...
Akkor játsszák el velünk is, amit a görögökkel.
Lássuk, ki milyen bátor!
Szókrakész
@zöldszem: Pont azért akar népszavazni, mert itt már olyan szintű a belügyekbe való beavatkozás, nyomásgyakorlás, hogy ez a népszavazás és annak fogadtatása már a prelűd egy EU-ból való kilépés elindításához, annak indoklásához.
Már hányszor írtam erről.
Az EU amúgy is bukik.
Rég eldöntött.
Csak valakiknek meg kell lökni az első dominót.
Itt az angolok indították el.
Ez már önjáró lett.
Ha akarjuk, ha nem, már rég nem vagyunk belsőkörösök.
Csak színjáték volt az egész.

És itt a németeké a legnagyobb felelősség.
Merkel politikája volt az ami igazolja, hogy egy háttérhatalom szét akarja verni Európát.
És mivel tudná a leghatásosabban demonstrálni az erejáét, lehetőségeit?
Azzal, hogy pont Németországot vágják padlóra.
Közben döngetve a mellüket, hogy látjátok, megtehetjük.
Vagyunk olyan tökösök, hogy Németországot is térdre tudjuk kényszeríteni, ha akarjuk.

De hosszú!
Az ilyen orbáni "házi feladatok", mint az itthoni szavazás csak egy mozaik az összképben.
zöldszem
@Szókrakész: Na igen, kilépni az Unióból! Három hónap múlva meg éhen döglünk! Szép kilátás!
Toby
"A bejelentés után csak a lakájmédia képviselői kérdezhették a miniszterelnököt."

Ugye, nincs felesleges kérdés.

Tehát mi ez a mezőgazdasági szakmunkást vakító bejelentős mese ? Lájkokra megy a főgenyó, hogy odadobhassa Brüsszel asztalára., hogy "nesztek, már 80 millió magyar óhajcsa !"
Toby
@Szókrakész: "Nyugat totális alárendelt szerepet szánt nekünk." Honnan van eme bölcsesség ?

Csak azért, mert az alárendelt szerephez képest, Euró-milliók érkeznek Gagyisztánba !
Akkor mégis, hogyan is vagyunk alárendelt szerepűek ?
Szókrakész
@Toby: Az a hálapénz a mindenkori qrmányoknak.
Te mit látsz belőle?
nyanya001
@zöldszem: És belehessen vezetni a szükségállapotot !
Toby
@Szókrakész: Elkerülted a választadást. Szóval akkor nem tudod megmagyarázni a jelzett mondatodat ?
Indokát adtam, hogy miért baromság az idézett mondatod. Alárendelt szerephez nincs szükség Euro- milliókra.
Lepényleső
"Az az mindegy,hogy ti mit akartok,kíváncsiak mire vagytok,az lesz amit én mondok,akkor is ha
belepusztultok. Itt demokrácia van,az meg egyedül az enyém,el nem vehetitek,mert akkor
mindenkit megfeszítek. Tehát úgy éljetek,hogy tetszésemet elnyerjétek.
Vezetője e nemzetnek?
(Valahol Oroszországban?)
(Kun Béla?)"
preparátor
Korrektül és karakán módon rendezet a Miniszterelnök Úr a mesterségesen generált hisztériát! Gratulálok!
Szókrakész
@Toby: Te nem érted a lényeget.
Én meg nem futok neki nem tudom hányadszor magyarázni a pártokat, az EU-t és az egész globális szart.
Már nincs kedvem hozzá.
alterego56
Gondolkodni tudó ember tisztában van azzal hogy ez az egész több milliárdba kerülő cirkusz Orbán és a fidesz érdekeit szolgálja. Nincs az az idióta bevándorló aki a lepusztult Magyarországot választaná a gazdag nyugat helyett. Itt 50 000 Ft-ért dolgozhatna egy egész hónapot, ott a többszörösét kapja segélyként. Erőszakkal pedig senkit nem lehet itt tartani. Megint megy a parasztvakítás, sajnos van rá vevő bőven.
Desischado
@pbalage: Ödögöd van, szerintem is be kell gyűjtenünk egy pár szuper hőst, ha népszavazni akarunk! Én hívom Sesshoumarut, Inuyashát, Kuroszaki Ichigót, Mirokut, Kuchiki Byakuyát, Abarai Renjit, Hichugaya Toshirót, és még kigondolok egy pár embert! Az biztos, hogy ezektől berezelnek a kopaszok!

Nyanya és Toby, meg Zöldszem leírták a lényeget, de látom, a többiek is látják, mire megy ki az egész. Parasztvakítás! Az egész cirkusz figyelemelterelés! Ilyen aljas, parazita kormány nem regnált még ebben az országban! Nyanya tökéletesen látja, én szerintem is ez lesz! Veszek én is egy lottót, azt hiszem.. Az biztos, hogy az Unió a nyakunkra fog lépni emiatt az orbán féreg miatt megint! Szép hírünk lesz újra! Attól félek, hogy megunják és előbb utóbb kirakják a szűrünket. Akkor pedig végünk!
pbalage
@Desischado: ezek kik ezek a japánok? Van nekik szamurájkardjuk?
És az itten egyelőre nem minősül terrortámadásnak, ha elkergetjük a bölcs vezetőt?
Mert szerintem ő azt gondolja, hogy örökre dagadt magyar király lesz, saját kerti stadionnal...
Desischado
@pbalage: Nos, kérlek szépen, írom sorban. Sesshoumaru, - ő van az avataromon, egy kutyadémon, és nagyon félelmetes, Az ereje páratlan. Inuyasha az öccse, ő félszellem, és az ő ereje se kutya, hogy stílusos legyek. A kardja, a Tetsusaiga meg fantasztikus, amit a kedves papától örökölt, és döbbenetes dolgokra képes vele. Miroku, Inuyasha barátja, szintén nagyon ütős képességgel rendelkezik: A tenyerében van egy örvény, amellyel bármit, és bárkit be tud szippantani. A többiek, pedig kérlek, halálistenek, és olyan kardjuk van, hogy bármelyikük egymagában elég lenne a kopaszok ellen. Fantasztikus bankai fölött rendelkeznek, - a bankai a lélekenergia, elő tudják hívni a karjuk segítségével. Szóval hidd el, akármelyikük egymagában is bőven elég lenne. Ja, azt nem is mondtam, hogy Sesshoumarunak is van kardja a Tokijin, és hidd el, nem lenne jó össze akadni vele! A gazdájával még kevésbé! Ha megjelennének a Parlamentben, lenne Nagy Futás!
Egyébként a kedven animéim hősei, az Inuyasha és a Bleach c animék szereplői. (nevet)
Szerintem nem minősülne terrortámadásnak ha elzavarnánk a csuti parazitát, persze az ő szemükben azok lennénk! És szerintem is úgy gondolja, hogy ítéletnapig ő fog hatalmon lenni, de nyilván te is tudod, hogy minden diktátor és zsarnok ezt hitte, aztán érdekes módon mindegyik megbukott!
pbalage
én már az első "és nagyon félelmetes" résznél megnyomtam a lájkot.
pbalage
@Desischado: azt hiszem, ezek az egyének éppen megfelelőek is lesznek a tervemhez.
egyvandor
Na ilyen egy igazi suttyó. Megszavazza a menekült kvótát, majd itthon eladja magát a világ megmentőjeként. Ekkor hazudozót még nem hordott ilyen sokáig hátán a föld.
Desischado
@pbalage: Sok sikert! De engem se hagyjál ki, jövök én is!
vadsanca
Vikike! Beléptünk egy közösségbe! Az örömben és a bánatban is osztozni kell! Különben mi értelme az egésznek?
evacica
Orbán biztos nem tudja, hogy a pontosság a királyok udvariassága! Igaz ő nem az csak egy "kis király" A kérdés olyan mint maga Orbán, én biztos nem megyek szavazni! Orbán cirkuszában nem kívánok részt venni, már mrgint csak a pénzünket herdálja és rossz hírünket kelti! na ehhez fene mód ért.:
evacica
@vadsanca: Orrbán csak a pénzt akarja, amit lenyúlnak a haverokkal, ő úgy gondolja a pénz jár neki a kötelesség meg az áldozat hozatal az a többiek dolga!Ez Orbán, korrekt tisztességes ember!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.