A Demokratikus Koalíció szerint nem a kötelező betelepítési kvótáról, hanem a vasárnapi boltzárról, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszüntetéséről és az egészségügy finanszírozásának rendezéséről kellene népszavazást tartani.

A párt szóvivője a kormányfő szerdai bejelentésére reagáló sajtótájékoztatóján azt mondta, ha ezekhez a miniszterelnök "hozzá akarja csapni" saját kezdeményezését, akkor a referendum álljon négy kérdésből. Ha a kormányfő csak egy kérdéssel, a betelepítési kvótával kíván foglalkozni, akkor viszont a DK arra kéri a demokratikus pártokat és a demokrata szavazókat, hogy bojkottálják az "orbáni népszavazást" – tette hozzá Gréczy Zsolt.

A politikus arra is reagált, hogy Orbán Viktor közölte, kezdeményezi, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI), illetve a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elemezze a népszavazások kezdeményezésénél kialakult helyzetet, és tegyen javaslatot a szabályok megváltoztatására. A szóvivő kiemelte, hogy ezeket a jogszabályokat a kormány alkotta, az NVI-nél pedig "nem tülekedés történt, hanem jogtiprás". Felszólította a kormányfőt, hogy ne próbáljon elbújni a felelősség elől, ne próbálja a választási bizottságra és más pártokra kenni a felelősséget.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kormányülés szünetében jelentette be, hogy a kormány döntést hozott a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazás kezdeményezéséről.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Igaza van a DK-nak. De az ilyen jellegű szavazásokat elkaszáltatja a maffia banda!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Igaza van a DK-nak. De az ilyen jellegű szavazásokat elkaszáltatja a maffia banda!
egyvandor
@Desischado: Gorbánék megpróbálnak olyan időpontot elérni, pl menekült váltság kicsúcsosodása, amikor van esélyük valami oknál fogva vagy elvetélni a népszavazás esélyét, vagy esetleg megnyerni azt. A suttyók kellően dörzsöltek, hogy mindent meg tegyenek a hatalomért, a közvagyon lenyúlásáért, felélésért, ugyanakkor iszonyatosan tehetségtelenek, hogy az ország szekerét egy centivel is előbbre mozdítsák.
Desischado
@egyvandor: Nem értelek. Az országgal minek foglalkozni, mikor remekül tudnak lopni, és viharos gyorsasággal gazdagodnak. Ez nem elég? Mit akarsz még?
evacica
Gyurcsánynak igaza van. Nem kell részt venni ebben a kutya komédiában amit ez a drága jó vezér csinál! Szavazzanak csak a talpnyalói, és a narancsos ködben járkáló bálványozói,
Jozefina
Az ellopott EU-s pénzekről miért nem tart népszavazást, vagy Paks tovább építéséről és még sorolni lehetne. Vagy arról, hogy most ő egy bunkó, vagy nem??!!
gulyasgyula
@Jozefina: .. Meg a stadionok, meg az OLIMPIA ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.