Nagyszabású kampányba kezd a kormány az Orbán Viktor által szerdán bejelentett népszavazás előtt. A pénzt már a miniszterelnöki bejelentés előtt elkülönítették, ismét jól járhatnak a Habonyék – írja a NOL.hu.

Uszkve hárommilliárd forintot készül elkölteni a kormány a közeljövőben „lakossági tájékoztató kampányra” – tudta meg a Népszabadság kormányzati forrásból.

Ez az összeg meghaladja az eddigi hasonló költéseket, és még újabb közbeszerzésre sincs szükség, mert a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tavaly augusztusban lezárta 25 milliárd forintos közbeszerzését, amelyen három konzorcium nyert: a Network (korábbi nevén: HG) 360 Reklámügynökség Kft., a Trinity-Sprint Konzorcium és a Mindshare Médiaügynökség Kft. Az új állami kampányokért ez a három cég versenyez egymást közt.

Szinte az összes állami pénzt a Network 360 Kft. költhette el, amelynek tulajdonosa Csetényi Csaba, aki mint tudjuk Rogán Antal szomszédja.

Az ő cége által reklámra költött állami pénz pedig zömében az Andrew G. Vajna tulajdonában került TV2-n és a közmédián kötött ki. Az Átlátszó pedig azt számolta ki, hogy az utóbbi hónapokban jelentős állami hirdetési összegek landoltak a tavaly indított Lokál nevű hetilapnál és a 888.hu portálnál is. Mindkettő a miniszterelnöki tanácsadó, Habony Árpád érdekeltségébe tartozik.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicero
Eközben lassan az orvosok nem tudnak kezet mosni minden új vizsgálat előtt fertőtlenítőszerrel, de semmi baj... Had pusztuljon a magyar,talán jobb is ha eltűnünk a föld színéről is. Hányingerem van már ..:(((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hellcat
A kórházak meg közben rádőlnek a félholt betegekre...
Dr. Felipe
Gondolom megint a tonyó szomszédja fog kaszálni. A pasa-park maffia jól teljesít.
justhpeter
Felcsút főterén kitömni fűrészporral és húgylével, hogy örökké közöttünk maradhasson !
Toby
Emberek !

1294 menekült = 3 milliárd elszórása + egy kis lájk a bégetőktől + a világ értelmes fele köp a magyar gengszterqrményra + uniós léelvonás is napirenden van, mkindez egy elmebeteg barom és hordája miatt !
Pestilence
Elegem van abból, hogy folyton Mo. és a magyarok nevében nyilatkozik. Helyettem ne beszéljen. Már mindenhol rühellenek bennünket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.