A kommunizmus huszadik századi áldozatainak akkor nyújthatunk igazi elégtételt, ha a huszonegyedik században nem hagyjuk, hogy "új bőrbe vedlett régi fenevadaknak ismét áldozataivá váljunk", ha nem hagyjuk, hogy Európát elvegyék az európai emberektől, idegen nyelvű, szokású és hitű emberek millióinak erőszakolt betelepítésével – mondta Kövér László csütörtök este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen.

Az Országgyűlés elnöke a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a helyi áldozatok emléktáblájánál elmondott beszédében úgy fogalmazott: a huszadik századi kommunista hagyomány a huszonegyedik században sem vész el, csak átalakul, a proletár internacionalizmusból globális internacionalizmus lesz, de a nemzetellenesség változatlan marad; a marxista materializmusból, a mindent uraló anyagelvűségből mindent uraló pénzelvűség lesz, de az emberellenesség változatlan marad.

Kövér: Nem hagyhatjuk, hogy ismét a kommunizmus áldozataivá váljunk

Kövér László azt is mondta: nem szabad hagyni, hogy a nemzeteket megfosszák az államaiktól egy, ki tudja kik által kézben tartott brüsszeli helytartóságon keresztül irányított európai egyesült államok életre hívásával; és azt sem, hogy az emberektől elvegyék a hitüket, és kiforgassák a családi és nemzeti kötelékeikből, hazátlanná, gyökértelenné, kiszolgáltatottá téve őket.

A politikus beszédében kitért arra, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapján nemcsak az áldozatokat ért fizikai erőszakra, hanem az azt megalapozó szellemi erőszakra is emlékezni és emlékeztetni kell azért, hogy "utódaink többé soha ne válhassanak semmilyen erőszak áldozataivá".

A hivatalosan megbukott kommunista eszmék politikai hagyatéka és folyománya, hogy napjainkban a magyar és európai balliberális politika szellemi erőszakot folytat az emberek és közösségeik azonosságtudata ellen – jelentette ki.

Úgy fogalmazott: a kommunista korszak nem felejtendő tapasztalata az sem, hogy a társadalmi méretű szellemi erőszakot előbb vagy utóbb mindig társadalmi méretű fizikai erőszak követi – mondta, kitérve arra, hogy "olyan fizikai erőszak, amelynek huszonegyedik századi első hullámait Európa megérezhette a németországi Kölnben, vagy minden olyan európai országban, ahol a balliberális politika a fogyatkozó szavazóbázisa remélt pótlása érdekében tudatosan bátorítja, ösztönzi és segíti az Európát elárasztó újkori népvándorlási folyamatot".

Jelezte: a szocializmus és a kommunizmus áldozatainak számát világszinten százmillióra becsülik.

Szólt arról, hogy amíg a nácizmus bűneinek megvolt a maguk nürnbergi pere, és azon bűnöket nem lehet relativizálni, addig a kommunizmus bűneinek elmaradt a nemzetközi számonkérése, és a kommunista bűnök napjainkban is mentegethetők és relativizálhatók.

A zempléni városról megemlékezve azt mondta Kövér László: a történelem során pusztította és fosztogatta Sátoraljaújhely népét tatár, török és labanc hódító, mindegyik az emberek javait és munkájuk eredményeit akarta elsajátítani, de egyik sem akarta kisajátítani az emberek tudatát, nem akartak számukra új azonosságtudatot fabrikálni, nem akartak úgynevezett új embert faragni belőlük.

A közelmúltról és a jelenről szólva úgy vélekedett: a magyarországi kommunisták és mai politikai utódaik, valamint a magyarországi liberálisok részére a valódi közösségek a legveszélyesebbek.

"Ők csak a tömegeket és az egyéneket kedvelik, akiket minden eszközzel le akarnak szoktatni a közösségben való gondolkodás készségéről és képességéről (...), minél szervesebbek és minél öntudatosabbak ezek a közösségek, annál inkább felszámolandó veszélyforrások a kommunista vagy liberális hatalomgyakorlásnak – tette hozzá, megjegyezve: ez a magyarázata annak, hogy Magyarországon a kommunisták vagy a liberálisok hatalomgyakorlása idején mindig elerőtlenednek a családi közösségek, meginognak a vallási közösségek, és meglazulnak a legnagyobb szerves közösség, a nemzet kötelékei.

A kormány 2010-ben és 2014-ben arra kapott megbízást, hogy döntéseik eredményeképpen Európa az európai embereké, benne Magyarország pedig a magyar embereké maradjon; "hogy olyan magyar államot építsünk, amely nem a külföldi érdekeket képviseli a magyarok között, hanem a magyar érdekeket külföldön; hogy olyan gazdaságot teremtsünk, amely nem mások által nyújtott uzsorahiteleken, hanem a magyarok értékteremtő munkáján alapul; hogy megerősítsük a magyarok önbizalmát és hitét, megerősítsük a magyar családokat és a nemzeti összetartozás érzését" – mondta.

Kövér László a város római katolikus templomában részt vett azon az ökumenikus imán, amelyen szintén megemlékeztek a kommunista diktatúra áldozatairól. Itt virágot helyezett el Mindszenty József bíboros, hercegprímás emlékképénél, majd az V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium aulájában megkoszorúzta Józsa György sátoraljaújhelyi mártír emléktábláját.

84 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
keresztapa
@eszegfu:A FIDESZ nem köthető ideológiához, ő a Nemzeti hiszekegyben érdekelt, a nemzet vagyonát adja törvényesített formában a kereszténység, a nemzeti érzületű személyek érdekszférájába, létrehozva a közép és felső bírtok réteg vagyonosodását kegyelemkenyérre
kényszerítve a termelő személyeket akik értéket állítanak elő. ( dolgozókat) A fiatal demokrácia szervezetén belül a véglet ami kézen nem fogható, csak hogy van a mindennapi gyakorlatban amit élünk.
eszegfu
@keresztapa: Egyetértünk!!! Akárhogy "ragozzuk", a vége ez!
keresztapa
DICSŐSÉGES NAGYURAK...
Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra... nem cifra, de
Jó szoros.

Tudjátok-e, mennyit kértünk
Titeket,
Hogy irántunk emberiek
Legyetek,
Vegyetek be az emberek
Sorába...
Rimánkodott a szegény nép,
S hiába.

Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?
Ha megrohan mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?

Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!

Ezer évig híztak rajtunk
Az urak,
Most rajtok a mi kutyáink
Hízzanak!
Vasvillára velök, aztán
Szemétre,
Ott egyék a kutyák őket
Ebédre!...

Hanem még se!... atyafiak,
Megálljunk!
Legyünk jobbak, nemesebbek
Őnáluk;
Isten után legszentebb a
Nép neve:
Feleljünk meg becsülettel
Nékie.

Legyünk nagyok, amint illik
Mihozzánk,
Hogy az isten gyönyörködve
Nézzen ránk,
S örömében mindenható
Kezével
Fejeinkre örök áldást
Tetézzen.

Felejtsük az ezer éves
Kínokat,
Ha az úr most testvérének
Befogad;
Ha elveti kevélységét,
Címerit,
S teljes egyenlőségünk el-
Ismeri.

Nemes urak, ha akartok
Jőjetek,
Itt a kezünk, nyujtsátok ki
Kezetek.
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak,
Szüksége van mindnyájunkr’ aHazának.

Nem érünk rá várakozni,
Szaporán,
Ma jókor van, holnap késő
Lesz talán.
Ha bennünket még mostan is
Megvettek,
Az uristen kegyelmezzen
Tinektek!

(Pest, 1848. március 11. előtt.)
keresztapa
@eszegfu: Március 15-re még mindig hitelesebb, mint letűnt - és regnáló politikusaink nem gondolod?
eszegfu
@keresztapa: Ahogy mondod! "Ezer évig hiztatok rajtunk" mondta -- többek között -- 1848-ban! Azóta eltelt 168 év és még mindig itt tartunk! Azon morfondirozok: nem is tudom, hogy "ünnepként", vagy "gyásznapként" gondoljak a márc. 15-re... "lelkesedjek", vagy "ugyismindegy" alapon ugy jó, ahogy van... Majd "rápihenek" még erre. Egyébként nyilván érdekes lehet -- noha tudjuk a történelemből -- mégis igazán mi volt az a pont, amitől felkelt először Bécs, majd a magyarok. Az is lehet, hogy azért tünik "hitelesebbnek", mert az nem mi éltük át és ez már mégiscsak a történelem... Azt olvastam valahol, hogy az akkori reformokat (ami a 12 pont alapjául is szolgált) 20 év (!!!) előkészitő munka előzte meg. Nálunk meg lecserélnek 1 államtitkárt, vagy minisztert és 4-5 hónap alatt akarja az uj "gatyába rázni" azt a területet (na azt sem mondom, hogy 20 év legyen...de valahol a kettő között), melyben én semmiféle előremutató koncepciót nem látok. Mindig "megesszük ma a holnapot"! Nem tölt el örömmel!:(((
keresztapa
@eszegfu: Egyetértve egyenlő az ember, ki mennyi munkát végez annyit ér, nem annyit amennyit másoktól lop, csal el!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.