Újabb egészségügyben dolgozó állt a nyilvánosság elé Sándor Mária csapatából. A férfi kendőzetlenül beszél arról, hogy mennyi szabálytalanság történik az orvosi eszközök fertőtlenítésekor, és mindez milyen károkat, szövődményeket okoz a betegnek – írja a nol.hu.

Szauter Gábor, aki 15 évig egy fővárosi kórházban sterilizálógép-kezelőként dolgozott döbbenetes dolgokat állít, egyebek mellett arról beszél, hogy nagyon is veszélyben vannak a betegek a kórházakban. 

Általános gyakorlat, hogy az egyszer használatos műtéti eszközöket többször is felhasználják, holott azokat nem lehet teljes körűen fertőtleníteni. Úgy véli, az újraoperációk többségének az is oka lehet, hogy a beavatkozásokat nem steril eszközökkel végzik a kórházakban, pedig ez azon túl, hogy súlyosan veszélyezteti a betegeket, még jogellenes is.

Példaként említette, hogy a teljes sterilizálás lehetetlen a recés eszközöknél, hiába az ilyenkor szokásos eljárás, a 65 fokos formaldehidpára és a csírátlanítás. „Az egyszer használatos eszközöket általában formaldehidben sterilizáljuk, ami önmagában sem szabályos, és ráadásul mérgező is. Ugyanis a formaldehid, ha beleivódik a műanyag- fém ötvözetű eszközökbe, akkor az emberi szervezetbe kerülve akár mérgező is lehet." 

Ami nálam végleg kiverte a biztosítékot, hogy a laparoszkópos műtéteknél – amikor a hasüregben egy „kapun" keresztül orvosi eszközökkel betegségeket derítenek fel, illetve kisebb-nagyobb beavatkozásokat végeznek – az egyszer használatos eszközöket újra kellett sterilizálni akár tizenöt-hússzor is – felsőbb szóbeli és/vagy írásbeli utasítására. Holott nem csak az eszközök neve mutatja, hogy ez tilos: a törvény is így rendelkezik

- mondta. 

Az újraoperációk egy jelentős része valószínűleg ennek is köszönhető, tehát nem kifejezetten orvosi műhiba vagy szakmai hozzá nem értés az ok. A legtöbb betegnek persze fogalma sincs erről. Nekik csak annyit mondanak: szétesett az öltés vagy a szervezet nem fogadta be az orvosi varrófonalat, ezért újra kell műteni.

Pedig országszerte általános jelenség, hogy többször használják az egyszer használatos eszközökkel. És hiába mond bármit az ÁNTSZ: a betegek nincsenek biztonságban.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
@wagabund: "Ha a fenti cikkben leírtak igazak, akkor kaszára-kapára emberek...mert ez előbb-utóbb mindenkit érint..."
Én benne dolgozom.Már 33 éve az EÜ-ben.
De ilyen moslék undorító helyzet nem volt még mint most van.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vukkocska
Mit nem mondanak itten? :) Hát Orbán ma éppen mondta, hogy a vidéki kórházakban 21. századi felszereltség van. Pont a vidékiben akkor, amikor a pestiek is pusztulnak lefelé? Ezért vagyok képes elhinni, ami a fenti cikkben le van írva. Hogy vidéken meg óriási orvos- és nővérhiány van, az csak hab a tortán. Körzetek vannak háziorvosok nélkül. Hát mert a Fidesz jobban teljesít.
Lepényleső
...de hisz ez a cél,két év múlva nincs beteg,ki még él.
kata53
z meg hogy lehet? zorbán azt mondta 500 milliárdot költöttek egészségügyre. ! Minden oké az E-Ü-ben, csak Budapestre kellene kórház!
1. Rosszul hallottam?
2. zorbánon annyira elhatalmasodott az elmebaj, hogy már félre beszélt.
Maradjunk a másodiknál!
kata53
@Nil: Igen. Erre megy ki a játék, minél hamarabb pusztüljon a beteg és az idős ember.
kukac50
@vukkocska: Csak az a baj,hogy a 1972-ben beépített ablakokon befúj a szél,
Igaz van egy új szárny építve ahol új ablakok vannak, de az ellátás az nem 21 századi.
Egy törött bokával amit műteni kellett egész éjjel a folyóson lehetett feküdni egyik barátomnak.
Ha nincs Nála pénz nincs azonnali ellátás!
preparátor
Az, hogy Merkel behívta a vadakat, hány ember életébe kerül?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.