A Fidesz véleménye szerint az Együtt – a Korszakváltók Pártja által a miniszterelnöki évértékelő idejére szervezett vasárnapi tüntetés a magyar emberek, a magyar családok biztonságát teszi kockára, az utcán a "migránspárti erők" tüntetnek.

 Erről Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke beszélt, aki Halász Jánossal, a Fidesz-frakció szóvivőjével még az évértékelőt és a demonstrációt megelőzően közösen állt ki az újságírók elé.

Halász János azt mondta, miközben Orbán Viktor évértékelőt tart a Várkert Bazárban, az utcán a "migránspárti erők" tüntetnek. Van, aki az ország biztonságát védi – ez történik az évértékelő rendezvényen – és vannak "akik a migránsokat szeretnék Magyarországra hozni" – fogalmazott.

A Fidesz-frakció szóvivőjének szavai szerint utóbbiak a magyar emberek biztonságát veszélyeztetnék, mert egyre több migráns érkezik Európába, a migránsveszély pedig a terrorveszélyt növeli és rontja a közbiztonságot.

Németh Szilárd a demonstrációra utalva azt mondta, hogy annak szervezői – a magyar emberek nemzeti konzultáción megfogalmazott akaratával ellentétben – "migránspárti politikát folytatnak" és azokat támogatják, akik illegálisan érkeznek Európába.

A nemzetbiztonsági bizottság alelnöke kitért arra is, hogy a testület ülésén a titkosszolgálatok egybehangzóan megerősítették hogy már most "nagyon nagy a baj", mert nem lehet pontosan tudni, hogy a tavalyi évben hány illegális bevándorló érkezett Európába. A nemzetbiztonsági bizottságban arra is utaltak, hogy a kontinens többi titkosszolgálata is ilyen információval rendelkezik – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a beérkezők száma egy és másfél millió közé tehető, de senki nem tudja megmondani, hogy hány terrorista van azok között, akik ellenőrizetlenül jutottak be a kontinensre.

Szavai szerint a nemzeti konzultáció egy nagyon erős legitimációt adott a bevándorlási törvények megszigorítására, a honvédség határőrizeti feladatokkal való ellátására és a biztonsági kerítés megépítésére. Leszögezte, hogy most tovább kell menniük, mert küzdeniük kell a bevándorlási kvóta ellen. A problémát két részre bontó politikus azt mondta, hogy egyfelől a bíróságon lépnek fel, másfelől pedig az ellen is küzdeniük kell, hogy "egyes politikusok, egyes nagyhatalmi vezetők" beszállítanák és szétosztanák a migránsokat.

Hangsúlyozta, hogy ezért fordultak az emberekhez, mert úgy gondolták, hogy a népszavazás dönthet – közölte Németh Szilárd, aki mindenkitől azt kérte, hogy vegyen részt a referendumon.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
@cs.n.: Szép magas egy lámpavas, jól fog majd mutatni. :)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nusika
Ki gondolta volna, hogy 1 órát a bevándorlásról beszél. Tényleg hülyének nézi az embereket!
csapnivalo
Fordítsuk csak le: Tehát ha nem szimpatizálok a kormány politikájával, mondjuk úgy a több ezer döntésük közül valamelyikkel, akkor migránspárti vagyok. Pl.:

- nem komálom, amit az egészségüggyel csinálnak, ergo:
Migránspárti vagyok, vagy
- nem komálom, amit az oktatással tesznek, ergo:
Migránspárti vagyok, vagy
- nem komálom, hogy a vezetőnk (most tökmindegy, hogy van e értelme) az oroszokkal haverkodik, ergo:
Migránspárti vagyok. Soroljam?
telegdilaci
@csapnivalo: Az évértékelő beszédében,jól mondta hogy Orosz megszállás alatt,volt Magyarország,csak nem lehetett,neki rossz,mert most is ugyanazt,készíti elő! még az unokáink is nyögni fogják azt az irtózatos Orosz hitelt,amibe bele kényszerít bennünket!
Szókrakész
@csapnivalo: A magyarokkal gyűlt meg a bajuk.
Csak a migránsokra fogják.
Nagyon kell nekik ez a tenortörvény.
Jedikula.19
Ennek az embernek orvosra van szüksége!
Ki kell kezelni a hazugság-betegségét és a migráns fóbiáját !
Az a baj, hogy akkor meg visszatér a Gyurcsány betegsêge!
Sajnos, GYÓGYÍTHATATLAN !
eugen4402
Nocsak, Rezsiszilárdnak is lett Kishalásza, mint régen Hofinak?
Ugye mondtam, gombamódra szaporodnak itt a pártok. Tessék mondani ki a Migránspárt elnöke? Hol lehet elolvasni a programjukat? Van már egy jó szlogenjük?
Fiúk, erre még aludni kellene egyet...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.