Balog Zoltán szerint ha nem hoznak jó döntéseket és azokat nem lesz erejük jól végrehajtani, akkor a válság, az Európán kívülről jövő migráció, tönkre teheti mindazt, amit az elmúlt időszakban építettek, és nemcsak a hat évet, hanem az ezerből is valamennyit.

 A migrációs válság erodálhatja életünk összetartó szövetét, megváltoztathatja Európa és Magyarország arcát – mutatott rá az emberi erőforrások minisztere a kormányfő évértékelő beszéde előtt köszöntőjében.

Kiemelte: eközben 25 évvel a szabad és független Magyarország létrejötte után most látják eljönni az időt arra, hogy végre megteremtsék nemcsak a nyugodt polgári lét alapjait, hanem esélyt adjanak az értékeiknek is, a magyar polgári keresztény értékeknek.

A Várkert bazárban tartott évértékelőn a terem közepén elhelyezett pulpitus mögött magyar zászlókat helyeztek el, ezek felett a Magyar reformok működnek! felirat olvasható.

Az évértékelőn többek között jelen van Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, Tarlós István főpolgármester, Martonyi János volt külügyminiszter, Balázs Péter, Sasvári Sándor, színművészek, Pitti Katalin operaénekes, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Kun Miklós történész.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
Fordítva érdekesebb lenne, ha Kövér migránsozná Balogot. :)
human
Nem is tudom mi lenne Orbánnal migráns nélkül. Mint egy falat kenyér úgy kellett ez neki a folyamatosan felszínre kerülő korrupciós ügyek mellett.
Toby
Nézzétek meg a főoldali fotót !
Orbánc rendesen kopaszodik homlok felől, ésszel együtt a haj is elmegy ?
csapnivalo
@cs.n.: Vagy egy migráns kövérezne egy balogot... (A balog szó nem véletlenül van kis betűvel írva. A szótár szerint a jelentése: Ügyetlen. Ügyesség, ötletesség nélküli. Mozdulataiban nem elég gyors, mozgása a célnak megfelelően nem eléggé kifinomult, gyakran hibázó. Pl.: Nem leszel te jó ács, fiam - zsörtölődött az ácsmester az inasára - eléggé balog vagy te ehhez. Vagy: Kifogtam egy balog fiút a bálon - panaszolta barátnőjének a lány. - Tánc közben letaposta a lábam.)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.