Lezajlott hétfőn a "Nem leszek suliban" akció, amelyet az egyik közösségi oldalon hirdettek meg a pedagógusok iránti szolidaritásból. A szaktárca vezetője az M1 aktuális csatornának azt mondta, a kezdeményezés nem szolgálja a köznevelési rendszer megújulását.

Az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradója azt közölte, hogy becslések szerint mintegy 50 ezer gyerek nem ment iskolába hétfőn a szülők egy csoportja által kezdeményezett akció miatt. Az M1-en felidézték: a Facebookon meghirdetett akcióval a közoktatásban kialakult helyzetre akarták felhívni a figyelmet.

A kezdeményezés Facebook-oldalán olvasható bejegyzések közül idéztek olyat, amely szerint valaki azért nem vitte iskolába a gyerekeit, mert szerinte nem arra van szüksége a gyerekeknek, ami ma a közoktatásban folyik. Mások ugyanakkor kifogásolták, hogy a szülők miért "gyerekeikkel sztrájkolnak".

Balog Zoltán elmondta véleményét a mai szülősztrájkról

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csatornának nyilatkozva helytelennek nevezte, hogy a politikát belekeverik az iskolába járó diákok életébe. Hozzátette: az nem szolgálja a köznevelési rendszer megújulását, ha távol maradnak az iskolától.

A kezdeményezésről az M1 megkérdezte a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét is. Galló Istvánné, a PSZ vezetője általánosságban beszélt arról, hogy támogatják azokat a törvényes keretek közötti civil megmozdulásokat, amelyek a köznevelési rendszer jelenlegi állapota elleni tiltakozást fejezi ki, de konkrétan a "Nem leszek suliban" kezdeményezésről nem foglalt állást. Hasonlóan nem adott ki hivatalos állásfoglalást a PDSZ sem, de Mendrey László az M1-nek azt mondta: személy szerint egyetért az akcióval.

Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének vezetője megosztónak nevezte az akciót, amely arról szól, hogy az egyik gyerek megy iskolába, a másik nem. Hozzátette: az oktatás valóban jobbításra szorul, de arról a szakembereknek kell dönteniük.

Az M1 Híradójában azt is elmondták, hogy a Facebookon egy ellentábor is alakult "Suliban leszek" címmel. Ennek kezdeményezői azt írták: "Mi nem csatlakozunk az ellenzék által keltett hisztériához. A mi gyerekeink iskolában lesznek!" Kifelé a politikával az iskolából!".

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Én meg nem mondom el a véleményem Balog Zoltánról, mert jó nevelést kaptam.
Borsodi
Ahol fideszes a polg.mester ott mennek a gyerekek suliba,mert ha nem a fideszt szolgálod ugrik a közmunka apunak.Balog Zoltán is elfelejtette honnan jött.Ugyan ha Ózdon dolgozna ,és itt élne engedte volna a gyerekét iskolába.? A szakemberekből akik osszák az észt már nembiztos,hogy kérünk.
Toby
Balog ! Csináltasd meg az alsó fogsorod, mert olyan, mint a 40 éves fűrész ! Közpénzből fussa - nem ?
nezelodo
Remélem azért a szülők nem kapnak körmöst a pátertől? Szabó Endre meg ne ossza az észt a gittegylete nevében a szakemberekről, mert ezek a szakemberek elég nagy bakot lőttek az urukat szolgálva.
Nil
Balogh Zoltán sem szolgálja a köznevelés megújulását -illetve igen, csak nagyon rossz irányba megy a változás.
Sanyi2015
@nezelodo: Az, hogy az oktatás jelenleg itt tart, az a jobb és baloldali " szakértők " közös bűne, csak valahogy a saját felelősségéről mindkét oldal megfeledkezik...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.