A kormány már március 9-i ülésén döntést hozhat az új turisztikai ügynökség létrehozásáról, amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerülhet - jelentette be az Országmárka 2. 0 konferencián kedden Budapesten Rogán Antal. Ez ugye az a szerv, aminek születésénél Orbán Ráhel is ott bábáskodhatott. Rogán szerint a magyar GDP-ben a turizmus mintegy 10 százalékos hányadot tesz ki, ami nem rossz eredmény, de van olyan közép-európai ország, ahol ez az arány 15 százalék. A miniszert megjegyezve, hogy erre Magyarországnak is minden adottsága megvan. A turizmusban az elmúlt évek növekedéséért az államnál jóval többet tettek a piaci szereplők - emelte ki. Ugyanakkor úgy vélte, hogy az állam sokkal többel tudna hozzájárulni a szektor fejlődéséhez, amelynek egyik akadálya a források szétszórtsága. Ezért célszerű lenne, ha az állami feladatokat nem a hagyományos bürokratikus rendben, hanem egy rugalmas ügynökségen keresztül látnák el.
Rogán "nagyon sok pénzt" ígért a turizmusra most, hogy Orbán Ráhel is beszállt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Székesfehérváron megelégelték a tarthatatlanul magas inflációt: vasárnaptól sztrájkba kezdenek az Arconic-Köfé...
- Matolcsy oda ütött, ahol a legjobban fáj Orbánnak – Miközben a miniszterelnök temeti az EU-t, a szakember szer...
- Az ukrán külügy felszólította a magyar kormányt, hogy hagyjon fel a folyamatos provokációval
- Volt Mszmp-s, MSZP-s, most Orbán tanácsadójaként nyomta a fideszes szöveget Trianonról
Itthon
- 2023. June 3., 20:03
Megdöbbentő dologgal vádolja Orbán Viktort Berki Zsolt

Itthon
- 2023. June 3., 20:03
Szijjártó Péter az oroszoknak adott interjút, hatalmas ellentmondásba került önmagával

Nagyvilág
- 2023. June 3., 20:08
Ha Orbán olyan okos, akkor győzze meg Putyint a kivonulásról – Üzent az ukrán külügyminiszter
További ajánlatok

Szórakozás
- 2023. June 3., 16:36
Így van most Gálvölgyi János

Sport
- 2023. June 3., 15:35
Reagált a fehérvári focicsapat a Mol közleményére

Nagyvilág
- 2023. June 3., 12:00
A szomszédba látogatott III. Károly király
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A jó népnek meg az jut ami a hármasikreknél a harmadiknak ...
Orbán. Bűnös. Kötél:
Rogán. Bűnös Kötél.
Köteles Laca. Bűnös: Saját ötletét valósítsa meg.
Matolcsy. Bűnös. Kötél.
... Bűnös. kötél.
... ...
kinek a pénzét osztogatod ?? Cilike bálna nehogy féltékeny legyen !!
Új hozzászólás