A fiatalok a legnagyobb áldozatai az Európai Unióban az utóbbi 10-15 évben zajló válságoknak – hangsúlyozta Navracsics Tibor az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (Youth of EPP, YEPP) pénteki budapesti tanácskozásán.

Az Európai Unió oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa a budapesti Európai Ifjúsági Központban tartott értekezleten elmondta, hogy az unió három fő krízissel nézett szembe az elmúlt bő egy évtizedben. Első helyen említette a gazdasági válságot, amelynek nyomán jelenleg több mint 4 millió fiatal munkanélkülit tartanak számon az EU-ban, akiknek nagy része néhány déli államban koncentrálódik.

Mint mondta, ez a probléma szorosan összefügg a társadalmi válsággal, amelynek lényeges eleme, hogy vannak olyan kisebbségi csoportok, amelyek nem részei az Európában kialakult értékrendszernek, és nem integrálódtak a társadalomba. A szocializáció szempontjából az uniós biztos fontosnak nevezte az oktatás szerepét. Példaként említette a novemberi párizsi merényletsorozat egyik elkövetőjét, akinek "furcsa" viselkedését az iskolában már a tanára is kiszúrta. Navracsics Tibor a harmadik fő krízisnek az identitásválságot nevezte, amelyre szerinte számos probléma visszavezethető. Mint mondta, a mai napig nincsenek válaszok olyan kérdésekre, mint hogy mi is a kulturális örökségünk, vagy hogy milyen Európát is akarunk. Hozzátette: ennek a feladatnak az elvégzéséhez szükség van az ifjúság segítségére.

Navracsics: Az EU-ban zajló válságoknak a fiatalok a legnagyobb áldozatai

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a fiatalokkal való kommunikáció fontosságát emelte ki. Szólt arról, hogy egyre inkább kitolódik az olyan életre szóló döntések meghozatala, mint például a családalapítás. Mint mondta, ma a nők átlagosan 30 évesek, míg a férfiak 35 évesek, amikor az első gyermeküket vállalják, ráadásul különbség van a tervezett és a ténylegesen megszületett gyerekek száma között. Az államtitkár megjegyezte, hogy a legszegényebbek és a leggazdagabbak vállalják a legtöbb gyermeket, míg a középréteg a legkevesebbet. A kormány ezért azon fáradozik, hogy elhárítsa az utóbbi csoportba tartozók előtt álló akadályokat – hangsúlyozta Novák Katalin.

Gál Kinga néppárti európai parlamenti képviselő a tanácskozás keretében megrendezett Munkaerő-mobilitás egy biztonságos Európai Unióban című konferencián felszólalva az unió legfontosabb vívmányának nevezte a munkaerő szabad áramlását. Mint mondta, ennek életben tartásához mindent meg kell tenni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy biztonság nélkül nincs szabadság, és a jelenlegi migrációs helyzetben bevezetett biztonsági intézkedések nem a szabadság ellen, hanem épp ellenkezőleg, a szabadságért vannak.

Frakciótársa, Schöpflin György az európai menekültválságról szólva elmondta: az egyik fő probléma, hogy nem olyan migránsok érkeznek most Európába, akikre a kontinensnek szüksége van, hiszen jelentős részük analfabéta vagy csak az arab írást ismeri. Mint hozzátette, az Európai Uniónak képzett emberek kellenek, például olyanok, akik az IT-szektorban el tudnak helyezkedni.

Orbán Balázs, a Századvég kutatási igazgatója arról beszélt, hogy míg a korábbi generációk életét a világháború vagy később a kommunizmus évtizedei árnyékolták be, addig a mostani fiatal generációnak nincsenek ilyen ellenségei, s így nehéz magát meghatároznia. Orbán Balázs fontosnak nevezte, hogy az ifjúság "megtalálja ezt az ellenséget", amely alatt szerinte érteni lehet akár a nem hatékony államot is. Utóbbira példaként említette azokat a neoliberális államokat, amelyek összeomlottak a gazdasági válság alatt. Mint mondta, minden nemzetállamnak magának kell megtalálnia a választ a sikerre, arra ugyanis nincs európai metodológia.

Az esemény keretében megtartott sajtótájékoztatón Böröcz László, a Fidelitas elnöke megköszönte a YEPP-nek, hogy Budapestet választotta tanácskozása helyszínéül. Mint mondta, a Fidelitas a legnagyobb közép-európai ifjúsági szervezetként a YEPP egyik legfajsúlyosabb tagja, és igyekszik mindent megadni ahhoz, hogy az Európai Parlamentben hatékonyan képviseljék a fiatalok érdekeit.

Konstantinosz Kyranakisz, az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének elnöke elmondta, hogy az utóbbi években a YEPP sokat tett azért, hogy előtérbe kerüljenek az olyan fontos ügyek, mint a munkaerő-mobilitás vagy a munkahelyteremtés, amelyek az ifjúságot leginkább érintő kérdések. Ezzel kapcsolatban megköszönte a magyar kormánynak a fiatalok támogatásáért tett erőfeszítéseit.

Faragó Csaba, az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének alelnöke többek között arról beszélt, hogy fontos a fiatalok készségeinek folyamatos fejlesztése, legyen szó mind a digitális készségekről, mind pedig a vállalkozóvá válás elősegítéséről.

Az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének budapesti tanácskozása a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) közös szervezésében vasárnapig tart. A rendezvényre egész Európából érkeztek fiatal politikusok. A YEPP Európa legnagyobb politikai ifjúsági szervezete, tagszervezetei által másfél millió fiatalt képvisel.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
Évekig a hangját sem lehetett hallani a veszprémi suttyónak...
DR Eric CARTMEN
@volvós: Nem mondod, hogy hiányzott !!!??
DR Eric CARTMEN
"...Navracsics valaha gondolkodó lény volt. Sőt, rá is játszott az emberarcú fideszes szerepére. Az elemzők pedig, akik korábban kollégái voltak, vagy diákjai, esetleg tagtársai valamilyen gittegyletben, mértéktartó, intelligens kultúremberként ábrázolták őt, és csak azt nem voltak hajlandóak észrevenni, ami orruk előtt zajlott, hogy Orbán nagyúr már akkor harci droidot faragott belőle, mikor beküldte méltó társával, Semjén Zsolttal tartani a frontot a vörös veszedelemmel szemben, amíg ő a büfében múlatta az időt, vagy dekázgatott a frakcióirodán. Az elemzői belterj így fedte el a valódi képet, melyet mindenki láthatott, ha bekapcsolta a tévét: Navracsics kellék nem visszafogottan érvel, hanem fröcsög, s mondanivalója tartalmilag semmiben nem különbözik Szijjártó Péterétől.

Navracsics négy kemény év alatt bizonyította alkalmasságát, teljesítette az elvárt szintet, amelyet jó fideszes hűbéri szokás szerint a felcsúti magánrezidencián ellenőriznek. Kiváló alapanyagból tökéletes végeredmény született.

Karaktere nincs. Véleménye nincs. Súlya nincs.

Jutalmul kinevezték lábtörlőnek..." ---3 éve írták róla.
nevemnick
Rohadj meg, és Magyarországon szerinted ki az oka?
Ja, hogy a Gyurcsány?
B+
nemjoezigy
Amit mondott az a propaganda. A való világ egészen más!
Az, hogy ezt mondta: "A fiatalok a legnagyobb áldozatai az Európai Unióban..." az csak azért van, mert a fiatalok előtt, a fiatalokhoz beszélt.
Ugyanezt a szöveget szajkózzák behelyettesítve az érintetteket máshol és máskor!
De csak a köreikben levők élvezik a kedvezményeket!
Meg kell nézni az orbán ígéreteit és azt, hogy mi valósult meg belőlük!
Mint feljebb írtam!
Ez az oszd meg és uralkodj elv használata!
Aljas mocskos NÉP ellenes banda!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.