Az MSZP pártelnök-frakcióvezetője szerint szükség van egy normális és igazságos új népszavazási törvényre, de erről csak azt követően lehet beszélni, ha végre kiderül, mi is történt azon a bizonyos "Fekete Kedden" a Nemzeti Választási Iroda épületében.

Tóbiás József így reagált szombaton az LMP népszavazási törvénnyel összefüggő egyeztetési felhívására az MTI-hez eljuttatott közleményében. A szocialista politikus szerint addig nem lehet a jövőről egyeztetni, amíg nem világos, hogy kik voltak ott, milyen szándékkal és kiknek a megbízásából cselekedtek.

Tóbiás József rámutatott: mindenkinek az az érdeke, hogy kiderüljön a teljes igazság.

"Bűncselekmény történt, aminek a bűnöseit meg kell nevezni és meg kell büntetni! Ha a bűnösöknek voltak felbujtóik, őket is felelősségre kell vonni" fogalmazott. Hozzátette: demokrataként és hazafiként nem lehetnek cinkosai még hallgatólag sem azoknak, akik el akarják tussolni mindazt, ami történt.

Orbán Viktornak és kormányának pedig addig nincs morális tőkéje tárgyalni a jövőbeni népszavazási törvényről, amíg nem tisztázódik az esetleges érintettségük – zárta állásfoglalását.

Az LMP társelnöke szombaton közölte: ötpárti egyeztetésre hívják keddre a parlamenti frakciók képviselőit a népszavazási törvény megváltoztatásáról. Schiffer András társelnök-frakcióvezető budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: vissza kell adni a népszavazás intézményét az embereknek, ezért "leporolták" erről szóló korábbi javaslataikat, a többi között az alaptörvény ezt célzó megváltoztatását.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Mit akar még Tóbiás tudni ? Mit kezd vele ha megtudja ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.