Nyakó István bízik abban, hogy a rendőrségi nyomozás feltárja: kik voltak a felbujtói azoknak, akik a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épületében megakadályozták népszavazási kérelmének érkeztetésében.

A szocialista politikus azt megelőzően beszélt erről, hogy hétfőn tanúként meghallgatták a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK). Nyakó István a meghallgatás után elmondta, rajta kívül 19 feljelentő van az ügyben.

Testépítő klubba vezetnek a szálak

Mint mondta, azt várja a nyomozástól, hogy felderíti: melyik "agytröszthöz" köthető a történtek kitalálása, és ki fizette az őt akadályozó "kigyúrt kopaszokat".

Úgy vélekedett: ez nem csupán büntetőeljárás, hanem "politikai per" is, amihez nagy segítséget nyújtott a tényfeltáró munkát végző független magyar újságírás, megkönnyítve a nyomozók munkáját. "Az elkövetői kör ugyanis beazonosítható: a szálak egy szolnoki testépítő klubba, egy herceghalmi magánlakásba és gimnáziumi osztálytársakhoz vezetnek" – mondta.

Úgy fogalmazott: jó volna, ha a kormányzó párt észrevenné, hogy az emberek nem szeretik, ha elveszik tőlük a vasárnap szabadságát, és visszavonnák a boltbezárásról szóló törvényt, ami így "a rendeltetési helyén, a szemétkosárban végezhetné".

A nyomozás ügyében kétségeket kelt benne az a tény, hogy az érintett napon az NVI épülete előtt "fél napon keresztül nem jelent meg rendvédelmi szerv", ami a rendőrség politikai vezetését minősíti – mondta a szocialista politikus.

Nyakó István tanúkénti meghallgatása után elmondta, kiderült, hogy rajta kívül 19 másik feljelentő van. Emellett a feljelentésében szereplő tényeket tisztázták és vették jegyzőkönyvbe – közölte.

A szocialista politikus azt mondta, a két és fél órás meghallgatáson felhívta a rendőrök figyelmét arra is, hogy nem ismert, ki volt a megrendelő és bízik benne, a nyomozás rájuk is kiterjed.

A BRFK pénteken a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen a február 23-án a Nemzeti Választási Irodánál történtek miatt.

Február 23-án tömegjelenet volt az NVI Alkotmány utcai épületénél, többen ott várták, hogy a Kúria honlapján megjelenjen a végzés arról, elutasítja-e a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést, és ha igen, akkor elsőként adhassák le kérdésüket. Végül elsőként egy magánszemély adta le kérdését, négy másodperccel megelőzve Nyakó Istvánt. A szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több "kopasz férfi" akadályozta politikusukat.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kerekkocka
Nála meg este hatkor megjelenik a szűzanya. Vagy ne bízzak benne?
nezelodo
El tudom képzelni, mekkora elánnal vetik be magukat a nyomozásba a Sanya bá' hekusai! Aki elsőnek mutat fel eredményt, elsőnek is lesz kirúgva!
justhpeter
@nezelodo: Téves. Az első kirúgásra javaslom Pinocsetet ! Már megérett rá !
wagabund
Nyakó pont úgy bízik az eredményben, mint ahogy anyukája a ficskájában...még telefonált is, ne hagyd magad...
...most nem is hagyja...gereblézi is a vizet rendesen...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.