Európában nincs még egy olyan komplex, széleskörű családtámogatási forma, mint a magyar – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden egy budapesti konferencián.

A Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete (Ficsak) és a Mindennapok Női Szemmel Egyesület (NőiSzem) rendezvényén a miniszter kiemelte, a magyar költségvetés 4 százalékát költik családtámogatásra, míg az európai átlag csak 2,5 százalék.

A kormány intézkedései közül kiemelte a részmunkaidő és a gyed extra különböző formáinak bevezetését, valamint az újfajta bölcsődei formák lehetőségének megteremtését. Ezeknek köszönhetően 2010 óta kétszázezerrel nőtt a dolgozó nők száma Magyarországon. Ez jelentős előrelépés, de még mindig van hova fejlődni – fogalmazott Balog Zoltán.

Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Közös jövőnk női és férfi szemmel című konferencián hangsúlyozta, nem szabad ítélkezni senki felett amiatt, hogy hány gyereket vállal és meddig marad otthon velük. A kormány ezért azon dolgozik, hogy olyan jogszabályi feltételeket teremtsen, amelyek megadják a választás szabadságát a nőknek – közölte.

A részmunkaidős foglalkoztatásról szólva kiemelte: kevesen tudják még, de a munka törvénykönyvében már szerepel, hogy egy kisgyerekes édesanyának már nemcsak lehetősége van részmunkaidőben dolgozni, hanem a munkáltatónak kötelező a részmunkaidős foglalkoztatását biztosítani.

Kocsis Máté a női kvóta ellen beszélt Nőnapon

Dunai Mónika (Fidesz), az Országgyűlés női méltóságért albizottságának elnöke elmondta, a testület az őszi ülésszakban kezdte el a munkát, céljuk, hogy megvitassák a kormány által már elért eredményeket, és feltárják azokat az utakat, amelyeken továbbhaladva még jobbá lehet tenni a nők helyzetét. A bizottságban szó volt eddig a többi között az idős, egyedülálló, a gyereküket egyedül nevelő nők helyzetéről, a nők biztonságáról és a bérkülönbségekről.

Utóbbival kapcsolatban kiemelte, Magyarországon az állami intézményekben nem lehet különbség a bérbesorolásban nő és férfi között, ha azonos végzettséggel végzik ugyanazt a munkát. A gazdasági szférában van különbség, de ez Magyarországon sokkal kisebb, mint Európa több más országában – tette hozzá.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Budapest VIII. kerületének polgármestere arról beszélt, hogy

a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák lebontása mellett véleménye szerint mindenképpen állást kell foglalni a női kvóta kérdésében. Úgy fogalmazott, a kvóta magában rejti a diszkriminációt, mert azt feltételezi, hogy egy nő magától nem képes, nem tud és nincs lehetősége elérni bármit.

Király Nóra, a Ficsak és a NőiSzem egyesületek alapítója, Újbuda alpolgármestere a néhány hónappal ezelőtt létrehozott szervezetekről azt mondta, céljuk, hogy családalapításra bátorítsák a párokat, valamint segítsék a nőket a család és a munka egyensúlyának megteremtésében.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Figyeld a sunyi csuhást:

"...a miniszter kiemelte, a magyar költségvetés 4 százalékát költik családtámogatásra, míg az európai átlag csak 2,5 százalék. "

Azám, de a európai átlagfizetés van akkora, hogy nem kell 4 %-os állami támogatás - wazzeg !
Hawercsávó Írországban piktorkodik ( lakásokat fest, tapétáz, az asztalos mukákhoz is ért ) olyan életszínvonalon, hogy itt csak a kormányzati főnyalogányok élnek úgy, karácsonykor mutatta a kint készült fotóit a 8 év alatt felépített kis birodalmáról, gépparkjáról, itthon meg a tizedik alvállalkozó huszadik segédmunkása volt, húgyért, szarért, illiberális nyomorért !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zöldszem
@volvós: Ma volt egy cikk túlzsúfoltak a börtöneink!
Nem lehetne őket jó pénzért eladni, az azerbajdzsáni testvéreiknek?? Vagy pénzért nekik sem kellenek?
justhpeter
Kocsist máris oda lehetne adni. Még ingyen is.
Desischado
Én odaadnám ingyen bárkinek az egész rühes tolvaj bandát! Csak vinnék már őket!
Arról nem beszél ez a kis sunyi patkány, hogy kint milyen bérek, juttatások vannak! Emberi módon lehet belőle élni. Itt meg csak nyomorogni lehet!
micfild
@Toby: és tegyük hozzá hogy azok a százalékok mekkora összegek százalékát jelentik.
eugen4402
Vannak szavak, melyektől a fidesz-vezetők rejtélyes módon erős izgalmi állapotba kerülnek. A kvóta is már-már szitokszónak számít, akár menekültekről, akár női politikusokról van szó... A Fidesz frakció felől mostanában azt kiabálják az ellenzéki képviselők felé: "A te anyád kvóta!"
emerencia
Azokat az idősb nőket is felköszönthette volna, akik negyven év szolgálati idő után is kénytelenek dolgozni olykor veszélyes és fárasztó munkahelyen. Vagy mi már végleg férfiasítva vagyunk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.