A magyar kormány célja, hogy kizárólag önkéntes alapon történjen bármifajta menekültcsere vagy betelepítés az Európai Unió és Törökország között készülő esetleges migrációs egyezmény keretében – hangsúlyozta Orbán Viktor csütörtökön, az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozója előtt.

 A magyar miniszterelnök a csúcsértekezletre megérkezve kifejtette, azzal a céllal ülnek le a tárgyalóasztalhoz, hogy "ha lesz is a törökökkel megállapodás, akkor abban csak olyan szakaszok szerepeljenek, amelyek a Törökországból érkezőknek a betelepítését önkéntes alapon és nem kényszer alapján akarják rendezni".

Orbán leszögezte, fontos, hogy megmaradjon Magyarország mozgástere, és majd nemzeti hatáskörben nemet lehessen mondani a kötelező jellegű "népességmozgatásra".

Újságírói kérdésre a kormányfő azt válaszolta, hogy lát esélyt ezen cél elérésére.

Hozzátette, a vízumkérdésről szóló vitában Magyarország korábban is azt képviselte, hogy Ukrajnának minél hamarabb, de Törökországnál mindenképp előbb adják meg az uniós vízumkedvezményt, és úgy látja, hogy "ebbe az irányba mozdulnak el a dolgok ma és holnap itt Brüsszelben".

"A magyar érdekeket meg tudjuk védeni, hogy azon felül mi lesz, azt meglátjuk" – összegzett Orbán Viktor.

A körvonalazódó egyezmény értelmében Ankara további pénzügyi támogatást kér az Európai Uniótól az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására, továbbá a török EU-csatlakozási tárgyalások felgyorsítását kéri, valamint azt, hogy legkésőbb június végéig töröljék el az uniós vízumkényszert a török állampolgárokkal szemben. A törökök cserébe visszafogadnák az országból az egyezmény hatályba lépése után illegálisan Görögországba érkező migránsokat. Az EU-nak viszont minden egyes visszafogadott szíriai állampolgárért cserébe be kellene fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból.

Mint ismert, a március 15-i beszédében a miniszterelnök még élesen kikelt Brüsszel és az uniós politika ellen.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

javit
Nagy Orr Bán ,már csak ilyen.
Megy a pénz szaga után.
Van még pár Fitymája,akit még nem elégített ki.
Bértapsolók egyre többe kerülnek.
Migránsokat már megoldotta,azért nem megy.
Megüzente,innen.
Így már csak a lóvé amiért odatolja a képét.
No nem a Népének,annak eddig se jutott belőle.
Csak a szomszédjáért.
Meg a családért.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
teuton
@wagabund: Amig ilyen Orban-felek mocskoljak az Uniot, addig nem is lesz valtozas... egyebkent összehasonlitaskent vesd össze, a MO-on sokat mocskolt Bajnai es gyurcsannyal hanyszor talalkoztak jeletös politikusok a regnalasuk alatt es utan is, ill. mennyien Orbannal? Viszont ha ö ugy adja ki magat, hogy a magyar nepet kepviseli, akkor nem szabad csodalkozni, hogy valoban az egesz magyar nepet ertik alatta!
Desischado
@Szókrakész: Bocsi, téves lájk! Nem kéne félni a törököktől! Én például odalennék örömömben, ha mondjuk, Mehmet Günsür vagy Aras Bulut Iynemli ellátogatna hozzánk is!
orbán az, akitől tartani kell! Már megint szórja a mocskot Brüszelben ez a parazita! Csoda, ha nem köpnek a nevünk hallatán! Bele sem merek gondolni, hogy miket gondolhatnak a magyarokról!
huKKK
Minden napnak megvan a maga rendje.
Kedden kiátkozás.
Szerdán utazás.
Stb.
Mi ezzel a gond?
Eriksson
@Desischado: Az az igazán fontos, amit mi magyarok tartunk magunkról. Hogy mit mond egy más környezetben szocializálódott nyugat-európai rólunk, számunkra nem releváns. Mint ahogy ők is szarnak a mi véleményünkre.
wagabund
OK..én nem Orbánoztam, Gyurcsányoztam, Bajnaiztam, és abszolút értelemben írtam a lenézést...

az más kérdés, hogy teszünk róla, minél jobban lenézhessenek...engem ez qurvára sért, ha szabad sérelmeznem...

...és most felmutattam a középső ujjam ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.