A gazdaság erősödésével együtt a bérviszonyok is jelentősen javultak – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett, a januári kereseteket mutató adatait kommentálva.

A miniszter kiemelte, a nettó keresetek több mint 7 százalékkal emelkedtek januárban.

A növekedés mögött alapvetően az elmúlt években meghozott bérintézkedések vannak, a kormány által elindított bérfelzárkóztató lépések többek között a pedagógusoknál, a fegyveres és rendvédelmi dolgozóknál – fogalmazott. Hozzátette, ez folytatódni fog, a közszférában is hasonló lépésekre készül a kormány.

Idén egy százalékponttal csökkent a személyi jövedelemadó mértéke, ami jelentősen segítette, hogy a nettó bérek jobban emelkedtek a bruttónál januárban – fejtette ki a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály elmondta, törekszenek arra, hogy lehetőség szerint a munkahelyek több mint 75 százalékát adó kis- és középvállalkozások – akár az adó- és járulékrendszer módosításával is – több támogatást kapjanak. Szeretnék azt is ösztönözni, hogy a banki hitelek továbbra is segítsék ezeket a beruházásokat, fejlesztéseket – közölte.

Tovább emelnék a minimálbért

A miniszter szerint a másik irány a munkavállalók foglalkoztatásának kedvezőbbé tétele; példaként említette a cafeteria-rendszer tervezett átalakítását, illetve a minimálbér lehetséges növelését.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy kimagasló mértékben, 6,4 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek januárban. Ezzel több mint három éve folyamatosan emelkednek a reálbérek, ennél kiugróbb januári adatot pedig 11 éve mértek Magyarországon.

A közfoglalkoztatás hatása nélkül 7,0 százalékkal növekedtek egy év alatt a reálkeresetek – tették hozzá.

Kiemelték azt is, hogy a versenyszférában – a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál – januárban kiemelkedően magas, 70 ezres létszámbővülés ment végbe 2015 januárjához képest, ami az elsődleges munkaerőpiac folyamatos bővülését jelenti.

A folyamatos béremeléseknek, a továbbra is alacsony inflációs környezetnek, az adócsökkentésnek, a január 1-jétől 5,7 százalékkal megemelt minimálbérnek és garantált bérminimumnak is köszönhetően az év eleji reálbér-növekedés az előző évek kedvező eredményeit is felülmúlja. 

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
És szabályosan defláció van! Csak azt nem értem, a boltban miért kapok a pénzemért egyre kevesebbet!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mézike
@lópicigáspár: :-) te is külföldibül élsz? :-)
nemkati
Én érzem!
Csak sajnos, az a fránya előjel. Csak az ne lenne fordítva!
lópicigáspár
@Mézike: Kénytelen vagyok! És soha a büdös életben nem fogom megérteni, miért jó, hogy mesterségesen emelt áron adnak mindent, hisz így, aki teheti külföldön költi el a pénzét. Nem tudom elképzelni, hogy nincs egy értelmes gazdasági szakember ebben az országban, aki azt mondaná, vigyük az árainkat a környező országok árai alá, hátha a hülye külföldi ide hozná a pénzét!
Mézike
@lópicigáspár: de van értelmes szakember de azt nem hagyják szóhoz jutni. Sőt!
Amig van rajtunk bőrke addig nyúznak. A fiatalok elhúznak , mi + igáslónak számítunk. Kapsz egy kis zabot, azt hiszed az a mennyország, oszt pofa be...
RonaGyuri
@lópicigáspár: nekem is majdnem 272 illetve 173km! =))
lópicigáspár
@RonaGyuri: Ilyen ez a fővárosi élet! :))) Nekem 50-50, csak azt kell kitalálnom, a mellékútról jobbra, vagy balra forduljak! :))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.