A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint egyes kormánytisztviselők nyilatkozataikban folyamatosan megalázzák a pedagógustársadalmat és a mostanra kialakult helyzetben lehetetlenné válhat az érdemi egyeztetés.

Az érdekvédelmi tömörülés pénteki közleményében azt írta: elengedhetetlennek tartják, hogy a köznevelés valóságos problémáira valóságos, érdemi válaszok és megoldások szülessenek. Annak ellenére, hogy a köznevelés gondjai ismertek, a kialakult helyzet feltárásához minél több észrevételre van szükség, a válaszok megtalálásához pedig minél több javaslatra – fejtették ki.

Álláspontjuk szerint minden észrevételt és javaslatot ezért komolyan kell venni, és megvizsgálásuk után azokra érdemi választ kell adni. Különösen igaz ez a megállapítás akkor, amikor az észrevételek, a javaslatok mögött egyre több iskola, egyre több nevelőtestület és egyre hatalmasabb tömeg áll. Ezt bizonyítják a közvélemény-kutatás eredményei is – rögzítette a szakszervezet.

A kormány nem az ország érdekeit nézi

A tömörülés meggyőződése, hogy nem szolgálja az ország, a köznevelés érdekét az a kormányzati magatartás, amelyik a "belügyekbe történő beavatkozásként" értékeli a köznevelés szereplői részéről érkező észrevételeket, javaslatokat. Egyes kormánytisztviselők nyilatkozataikban folyamatosan megalázzák az egész pedagógustársadalmat. Igaz ez a megállapítás a március 15-ei demonstráción megfogalmazottak esetében is – olvasható a közleményben, amely szerint jó szándékú hozzáállás esetén – még akkor is, ha az elhangzottakkal a kormány nem ért egyet – köszönetet illett volna nyilvánítani.

Kétségtelen tény, hogy a Kossuth téri tüntetés szervezői észrevételeiket, javaslataikat korábban írásban megküldték az illetékeseknek, majd kénytelenek voltak ezt nyílt levélben megismételni, miután erre még elutasító választ sem kaptak. E körben az érintett hivatalok megsértették a működésüket meghatározó jogszabályokat – írta a PSZ.

Hozzátették: a civil kezdeményezésű március 15-ei és az azt megelőző, PSZ által szervezett február 13-ai több tízezres tüntetések bizonyítják, igen nagy bajok vannak a közoktatásban.

"A kormánynak el kellett volna gondolkoznia azon, megengedhet-e magának ilyen megalázó, cinikus magatartást" – írta a PSZ arra utalva, hogy Orbán Viktor a március 15-i tüntetésen megfogalmazott ultimátumot viccesnek nevezte, Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke "bolsevik diktátumnak" nevezte a történteket, legutóbb pedig a Földművelésügyi Minisztérium főtanácsosa nevezte varangynak a tanárokat..

A Pedagógusok Szakszervezete úgy ítéli meg, a kialakult helyzet miatt lehetetlenné válhat az érdemi egyeztetés – zárul a közlemény.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Ez a Qrmány 6 éve pökhendi..sötét,,tahó,,bumburnyák. Ideje lenne már nem az "egyeztetésen " agyalni...Felesleges.
justhpeter
@Clavigo: Egyetértek. Az első lehetőséget a tárgyalásra a kormány elszabotálta, nincs miről "egyeztetni", főként akkor, ha a kormány csak azt tekinti egyeztetésnek, ha egyetértek vele.
Slade
A pedagógusoknak muszály lenne tisztán látni azt a tényt, hogy nincs kivel tárgyalni. Változás csak akkor lesz ha elsöprik a söpredéket.
karma1
A tanarok naivan megprobalnak egyezkedni, nem veszik eszre, hogy a fideszt csak dorzsolt ugyvedek, meg olyan emberek tudnak megdonteni, akik ugyanolyan eszkozokkel elnek, mint a fidesz. Oket csak a sajat fegyverukkel lehet legyozni, sajnos, ugyanolyan aljassa kellene valniuk a tanaroknak is, mint amilyen a fidesz.
Vagy egy polgarhaboru, ami ugy sopri el ezt a bagazst, mint annakidejen Ceausescut a nepharag. A fidesz mar regesregen ugyanannyit tett azert, hogy igy legyen, mint annakidejen a Karpatok Geniusza...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.