A helyiek összefogtak: egy emberként zúdítják gyűlöletüket K. Bálint rokonaira, akik elképzelhető, hogy hamarosan elhagyják a települést – írja a Bors.

Még hetekkel a tragédia után is forrnak az indulatok a Pest megyei Kakucson. Mint ismeretes: március 5-én K. Bálint halálra szurkálta a 20 éves M. Vivient.

Nekem bárki bármit mond, az biztos, hogy egy gyerek csak akkor csinál ilyen szörnyűséget, ha a nevelésében valamit alapvetően elrontanak. Miért nem tanította meg Bálintot az anyja meg az apja, hogy miként kell a dühét levezetni? Remélem, elköltöznek innen, mert a gyászoló családnak szörnyű lenne, ha nap mint nap látniuk kéne a fiú famíliáját. Így soha nem fogják tudni feldolgozni a történteket

– mondta egy helybéli asszony.

A többség nem is tagadja: amennyiben módja lesz rá, elmondja a véleményét a gyilkossággal gyanúsított fiú családtagjainak.

Már többen megtették ezt, és úgy gondolom, igazuk volt. Az egyik barátom találkozott velük a Fő utcán, és odakiabálta nekik, hogy gyilkosok. Nem hiszem, hogy itt fognak élni még sokáig, hiszen nem lesz ember, aki beszélni fog velük.

Miután a szülők megtudták, hogy mit tett Bálint, először teljesen bezárkóztak, nem akartak senkivel beszélni. Majd úgy döntöttek, hogy a vállalkozásaik miatt nem bújhatnak el örökké, és kijöttek az utcára. Ekkor azonban olyan inzultusok érték őket, hogy idejük nagy részét inkább a tanyájukon töltik.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SV
@Fradigege: Honnan veszed ezt a sületlenséget, hogy az említett család az erőszakra nevelte a gyerekét? Pl a pszichopátia hajlamosít az erőszakos viselkedésre, örökletes mentális zavar, akkor ha a gyereked örökölte a hajlamot kimondhatjuk, hogy személy szerint te vagy a felelős a tetteiért? Nagyon buta vagy komolyan! Az élet nem csak fekete-fehér, és hál' istennek a jogalkotók nem a hozzád hasonló korlátolt emberek gondolkodását adaptálták a jogba!
Öröklés: Igen, ha lemondasz az örökrészedről az azt jelenti, hogy nem tartasz rá igényt = sem az örökrészből sem az azt terhelő követelésből nem részesülsz. Remélem a gyengébb képességűeknek is világos ez így! :D
wagabund
mindenesetre a letartóztatáskor, és a tárgyaláson is ahogy viselkedett, azt jelenti, megszokta, hogy nagy az arca...ez pedig nevelésből fakad..akárcsak a kutyát agyonverő alpolgi gyerek, aki a család szeme fénye..

a szülőknek, ha nem is minden nap, de be-be szólogatnak majd...főleg, ha kiderül, hogy a drága pénzen felfogadott ügyvéd milyen dumával védi szemük fényét...mert pénzért még azt is előhozza a. (vastagbőrű)ügyvéd, hogy a lány a hibás...
...na akkor lesz még csak botrány...
verum
Ez mélyen igazságtalan.
Csak nagyon kevés szülő neveli tökéletesen a gyerekét. Az elítélendők közül szerintem a zömnek csak a szerencsén múlik, hogy nem lesz bűnöző a gyereke. Mert bizony, aki iszik, drogozik, azzal bármi megtörténhet.
Szerintem nincs szülő, aki direkt gyilkos gyereket nevelne. Félresiklanak dolgok, de ettől még nem lesz a szülő gyilkos.
Én megértem az indulatokat, de egyre jobban félek, mert az emberek zömét az indulatok vezérlik -- és ez akár gyilkossághoz is vezethet!
Fradigege
@SV: Ezt nem hiszem, hogy valaha megtudjuk, hogy hogyan nevelték. De az tény, hogy a faluban a gyereken keresztül utálják a családot. Ha jól tudom virágüzlete van a mutterjának. Te vásárolnál tőle virágot? Mert ha nem, akkor elítéled. Tessék menni és vegyél tőle virágot.
verum
@Fradigege: Ilyen alapon, mindenki, aki rosszul neveli a gyerekét, el kellene üldözni jelenlegi lakhelyéről. Mert csak a szerencsés véletlenen múlik, hogy nem lesz belőle gyilkos.
Tessék, menj és sörözz együtt egy apával, aki nem törődik azzal, hogy a gyereke hol jár és mit csinál.
SV
@Fradigege: Azért utálják, mert az emberek többsége primitív, és a primitív ösztöneit a legközelebb lévőn szeretik levezetni! És képzeld vennék tőlük virágot, a családja tudtommal semmi törvénybeütközőt nem követett el, tehát miért is kéne elítélni őket? Mert csak? Mondtam már, buta vagy...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.