Szanyi Tibor az MSZP szombati választmányi ülésén hivatalosan is bejelenti indulását a párt elnöki tisztségéért a júniusra tervezett tisztújításon, megválasztása esetén pedig elmondása szerint a szocialisták baloldali karakterét erősítené.

Az MSZP EP-képviselője az ellenzéki párt választmányának budapesti ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján közölte ezt.

Úgy fogalmazott, a magyar baloldal és Magyarország sorsa úgy kapcsolódott össze a történelemben, hogy "amikor a baloldali gondolat magasan szállt, akkor általában az országnak is jól ment, amikor pedig a baloldali gondolkodás ellaposodott, annak az ország is kárát látta".

Szanyi Tibor ezért azt szeretné, ha az elnökségi kampány arról szólna, miként lehetne javítani Magyarország helyzetén és az MSZP hogyan tehetne szert vezető szerepre.

Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján egy "Apa, kezdődik!" című kiáltványt ragasztott az MSZP választmányi ülésének helyszínéül szolgáló Villányi úti konferenciaközpont épületére, amivel – mint mondta – ahhoz hasonlóan kívánja felhívni a figyelmet a párt és Magyarország megújításának fontosságára, ahogy ötszáz éve Luther Márton is fellépett Wittenbergben.

Közölte, elnöki programja a modern európai baloldali gondolkodás három sarokpontjára épül: az oktatás-, az egészség- és a gyermekügyre.

"Mindenütt, ahol baloldali kormányok tudtak alakulni, ezen a három ponton támaszkodó elképzeléseken indultak el" – fejtette ki.

Szanyi Tibor kérdésekre válaszolva elmondta, elnökké választása esetén megtartaná brüsszeli EP-képviselői mandátumát, továbbá a 2018-as parlamenti választási kampányban nem jelöltetné magát miniszterelnöknek

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
annak örülök, hogy nem jelölteti magát ME-nek! =))
karma1
En meg 20 eves szepsegkiralyno... Kb. egyenloek az eselyeink...:o)))
Bercifiu
Én támogatom, akár a miniszter elnökségig is, ha ingyenes borozót nyit a Keletinél.
Hajrá Tibi! Éljen a vörösbor!!!
wagabund
@Bercifiu: tiltakozom! bor, csak úgy önmagában? és hol marad az ingyen zsíroskenyér...egy jobb becsületsüllyesztőben kell lenni annak is!
Tádé
Szanyi et. a legjobb megoldás lenne. Vezetésével eggyel kevesebb párt lopná a napot a parlamentben.
Persze Tóbiás sem piskóta.
karma1
@wagabund: Nehogyma szanyi ur kigombolyitse a valasztoit? Meg mit nem? Egyenek otthon! (Tenyleg volt zsiroskenyer, az egyik baratunk neje a Rampa Vendegloben volt pultos, mar unta kenni a zsirosdeszit...:o(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.