A Nemzeti Választási Irodánál kialakult méltatlan helyzet elkerülésére a Nemzeti Választási Bizottság már dolgozik a népszavazási törvény módosító javaslatán – reagált a Fidesz-frakció a szocialista Botka László szombati kijelentéseire.

Az MSZP választmányi elnöke azt mondta: a magyar demokrácia egésze ellen elkövetett bűntény az, ami február 23-án a Nemzeti Választási Iroda előtt történt.

A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében ezt úgy kommentálta: miközben a szegedi polgármester a demokráciáról "szónokol", az elmúlt időszakban két, összesen 150 millió forint értékű budapesti lakással lett gazdagabb, amelyre máig nem tudott hihető magyarázatot adni. A szocialisták választmányának az ilyen korrupciógyanús ügyekkel kellene foglalkozni – írták.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Már elég lesz 500 ezer szavazat is és meglesz a kétharmaduk !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borsodi
De ha belegondolunk, nem is biztos hogy akar a választáson indulni a fidesz .Már nincs mit eladni, venni, lopni.
Desischado
orbán tudta nélkül semmit sem mernek tenni! Dehogyis nem tudott ő a csalásról!
zöldszem
"az elmúlt időszakban két, összesen 150 millió forint értékű budapesti lakással lett gazdagabb"
Ha ez az állítás igaz lenne Botka már rég ülne.
Lázár talicskával tolja a pénzt a svájci bankba a kölke nevére, de senki sem kérdezi meg, hogy honnét van.
Rogánnak böfögésre tágul a kecója.
...és a többi és a többbi!
verum
@Borsodi: - ugyan, elrabolni, a másét elvenni még mindig lehet. És ahhoz bizony hatalom kell. Úgyhogy most fog igazán belehúzni a Fidesz. Még azon sem csodálkoznék, ha eltörölnék a szavazást.
Vagy olyan feltételek lennének a pártoknak, ami egyedül a Fidesznek van.
Pestilence
Már dolgoznak rajta. Most vezetik be az áramot az NVI kapujának a kilincsébe.
kukac50
Ha Ők ezen dolgoznak akkor megint csaláshoz vezet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.