A Fidesz hétfőn vagyonnyilatkozattételi eljárást kezdeményez az V. kerületi önkormányzatnál Juhász Péterrel szemben – mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP vasárnap sem pihenő országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján, amelyen az újságírók közé vegyülve az Együtt politikusa is részt vett.
A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, azért kezdeményezik az eljárást, mert Juhász Péter az elmúlt időszakban nem tisztázta magát, sőt egyre több kérdés merült fel vagyoni helyzetével kapcsolatban. A vagyonnyilatkozattételi eljárás ezért alkalmas lesz minden kétség tisztázására – tette hozzá.
Elszaladt saját sajtótájékoztatójáról a fideszes
A szintén a sajtótájékoztatón tartózkodó Juhász Péter erre válaszolva azt mondta, szívesen áll az eljárás elé, a sajtótájékoztatóra pedig azért jött el, hogy már most tisztázzon mindent, ezért arra kérte Hollik Istvánt, hogy tegye fel a kormányoldal kérdéseit és azokat megválaszolja.
Hollik István ezt követően három kérdésben foglalta össze Juhász Péter vagyoni helyzetével szemben megfogalmazott aggályaikat. Elsőként azt kérdezte, az Együtt társelnöke miként tud egy 130 négyzetméteres lakást bérelni a II. kerületben, amelynek piaci bérleti díja havonta 420-460 ezer forint között van, ha vagyonnyilatkozata alapján ennél kevesebb jövedelemmel rendelkezik. A kormánypárti politikus emellett rákérdezett arra is, hogy Juhász Péter vagyonnyilatkozatában miért nem tüntette fel, hogy magánadományokból is rendelkezik bevétellel, ahogy arról egy televíziós interjújában is beszélt. Hollik István végül idézte Juhász Péter egy korábbi munkatársát, aki szerint az Együtt társelnöke a Milla nevű civil szervezetnek adott pénzeket élte fel.
A Fidesz-KDNP képviselője a kérdéseket követően kiment a Fidesz sajtóterméből és arra kérte Juhász Pétert, hogy a folyosón mondja el reakcióit. Az Együtt társelnöke azonban ennek nem tett eleget, helyette a pulpitusra lépve fejtette ki válaszait az újságírók előtt.
Köszöni a támogatásokat
Elmondta, a szóban forgó lakásért havonta 200 ezer forintot fizet, a támogatásokról azért nem számolt be vagyonnyilatkozatában, mert azok egyike sem lépte át az évi 150 ezer forintot, továbbá a Millában soha nem volt köze pénzfelvételhez. Ezt követően köszönetet mondott a Fidesznek és a TV2-nek, amiért – mint mondta – multimilliomossá tették őt, hiszen közvetítésükkel több millió forintnyi adományt kapott. "Köszönöm nekik, hogy kihúztak a szarból" – fogalmazott, majd úgy folytatta, "nem fogok leszállni Orbán Viktor vagyonosodásáról". Vérlázítónak nevezte, hogy a Fidesz nem beszél arról, hogy
Orbán családja és a gázszerelője akkora földbirtokkal rendelkezik, mint a magyar történelem során nagyon kevés földes úr. 5000 hektár birtoka még a legnagyobbak közül is csak keveseknek volt a történelem során.
39 hozzászólásarrow_drop_down_circle
milliárdos tanácsadókkal azt tudták kitalálni, hogy Juhász kendermagot eszik és feleségével együtt havi 200 ezret is elkölt a lakhatására. Ennyi bűne még egy 3 hónapos csecsemőnek is van.
Viszont felhívták a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy Juhász saját zsebből fizeti a korrupcióellenes harcát.
Nálunk a Juhászok emberből vannak! Hajrá!!!
ka-steve.tumblr.com/
Hát a KDNP-s sekrestye perselyt fossza ki...+ a " nyalás " - prémiumból !!
A fidess ebbe fog belerokkanni: mar annyira elszaladt veluk a lo, hogy nem tudjak kezelni az egyenes beszedet, az igazsagot, hiszen csak a hazugsagra alapoztak az egesz politikajukat.
Mikor lesz már fontos a választópolgár??? Majd csak azon a 4 héten kersztül ny*lják a s*ggünket, amikor választás van, aztán 4 évig le se szarnak?!
Már csak az a kérdés ki lesz HABONY utódja, miután Welsz sorsára jut majd...
Visszanyalt a fagyi.
De így a jó.
Most még nagyobb lendülettel próbálják leleplezni egymás csalásait. Még több turpisságra derül fény.
A végén kiderül, hogy a 19 mondja a 20-1-re, hogy sumákol.
Asszem, egy picit beneztel most valamit...
Qrvajol megvagyok nelkuluk, mivel az ugyfeleim kiwik, es sajnos ok csak angolul beszelnek, irnak...:o)))
Nem koll, koszi...:o))))
Neki is van köpülnivaló a füle mögött.
Hidd el!
Az egyik veréb fejű kutya a másik bagolyfejű eb.
Mert az alatvalók a riporterekkel az élen csak azzal foglalkoznak hogy Juhász miért nem a saját autójával, saját tollával és papírjával dolgozott pl. a TASZ-nak ahelyett, hogy támogatnák a 100 milliárdos korrupciók felgöngyölítésében.
Egy esztergályos sem viszi otthonról a munkaeszközét, Juhásznak az autó a munkaeszköze, és 80 ezer a képviselői díja.
Ezen a mentalításon (lásd millás kollega) kellene változtatni hogy legyen összefogás, együttműködés.
Megjegyzem külföldön minden náció összetart kisebbségben, a magyar az egyetlen amelyik egymást fúrja.
Nagy igazság.
Ezért tud a fidesz még kormányozni!
Ilyen szar ember lenne a magyar ember?
Mindenki maga gondolja ki a válaszát amit akar!
Új hozzászólás