Igazán exkluzív budapesti vendéglátóegységben, a Four Seasons éttermében találkozott Tiborcz István, a miniszterelnök veje több média- és gazdasági vezetővel. Később megérkezett Habony Árpád is – számol be az Index.

A portálnak nyilatkozó Szigetvári Viktor szúrta ki az illusztris társaságot maga mellett.

Az Együtt alelnöke az Indexnek azt mondta, hogy a társaság több asztalt is elfoglalt. Orbán veje Szivek Norberttel, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vezérével ült egy ideig, Közben egy másik asztalnál változó társasági felállásban megjelent Dirk Gerkens, a TV2 vezérigazgatója, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese, egyben a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatósági tagja.

Hamarosan Habony Árpád, a miniszterelnök korábbi tanácsadója, jelenleg több kormánypárti lap főnöke is csatlakozott.

Az Index megkereste Szalay-Bobrovniczky Kristófot és Szivek Norbert titkárságát is, hogy miről tárgyaltak az összejövetelen, eddig azonban egyik helyről sem érkezett válasz.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Kérem szépen, rossz a sorrend és ez sértés!
Az ország legnagyobb fejesei ebédeltek Orbán vejével.
Érthető a difi?!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@Szókrakész: Azért sorolj fel kérlek még pár dolgot Szigetváriról, mert az, hogy luxusétteremben evett még kevéske.
Szókrakész
@human: Ő is egy a sok közül.

És csoda, ha mindnek csak egy iratmegsemmisítője van a nyilatkozataik alapján.

Egyenek csumikaját, vagy piaci sütödében, vagy...
Bercifiu
Ki nem szarja le, hogy kivel eszik. szegény récsöl meg éhezik.
human
@Szókrakész: Megnézném a vagyonnyilatkozatát. Be tudnád linkelni?
Szókrakész
@human: Már mást is érdekel, hogy mit keresett ott.
Csak te vagy ilyen naív.
Olvasd a legújabb cikkeket.
Ezek szerint másnak sikerült felnyitnom a szemét, csak a tiédet nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.