Kiléptek az LMP-ből a párt meghatározó Csongrád megyei politikusai, korábbi országgyűlési képviselő- és polgármesterjelöltek, a kilenc érintett kedden sajtótájékoztatón jelentette be lépését Szegeden.

Szentistványi István, az LMP szegedi önkormányzati képviselője felidézte, 2015 szeptemberében a párt menekültügyi csomagot alkotott, amely a többi között kezdeményezte, hogy a migránsokat nyomkövetővel lássák el.

A Csongrád megyei területi szervezet elnöksége az elképzeléssel kapcsolatban – élve a párt alapszabályában adott lehetőséggel – különvéleményt fogalmazott meg. Ennek nyilvánosságra hozatalát követően a területi elnökség három tagja és az önkormányzati képviselő párttagságát felfüggesztették, majd fegyelmi eljárás indult ellenük. Ennek lezárásaként az LMP etikai bizottsága a napokban jogerősen kizárta őket.

Szentistványi István közölte, a kizárást méltánytalannak tartják, ezért bírósághoz fordulnak a döntéssel szemben. A politikus elmondta, a jövőben valószínűleg nem az LMP képviselőjeként folytatja közgyűlési munkáját.

Tanács Eszter, az LMP korábbi megyei elnöke közölte: nyolc, a kizárásban nem érintett párttársával együtt úgy döntött, szolidaritásukat kifejezve kilépnek a szervezetből. Hozzátette: ez a területi szervezet aktív tagságának jelentős részét jelenti.

A korábbi országgyűlési képviselőjelölt úgy fogalmazott, az LMP részvételiséget, demokráciát, átláthatóságot ígér a választóknak, ám a szervezet belső életében ezek az alapelvek egyre kevésbé érvényesülnek.

A belső demokrácia nem terjed addig, hogy érdemben megjelenjenek azok a hangok, amelyek eltérnek a pártvezetés elképzeléseitől. Nincs lehetőség arra a közös döntéshozatalra, amelytől más lehetne a politika – mondta.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

r2d2
Politikai migránsok! Elindulnak a baloldalon belül, majd befogadja őket az EGYÜTT, MSZP, MLP, DK, ...
Egyszerű zavarkeltés: megpróbálják megosztani a jobboldal figyelmét - ne tudd ki vagyok - majd a végén egyesülnek és lesz 15 %-uk!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@RonaGyuri: Tudom. Pl.A Schiffer András dédapja.
Nem tudom miért váltotta Köztársasági Elnöki címre a Szocdem pártot, még nagyon kisgyerek voltam abban az időben. Annyira emlékszem csak, hogy azt mondták: ..még mindig jobb mint...( nem tudom kivel hasonlították össze). (Nem vitás, hogy Tildyt többre értékelték!!!)
Az unokái közül sokra értékeltem a korán elhunyt Schiffer Pál munkásságát, de értékeltem Schiffer János tevékenységét is. András apjáról nem sokat tudok!
Sőt Schiffer Andrást is értékeltem, mint a TASZ ügyvédjét, de nem tudom értékelni, mint LMP-t!( Főleg jó jellemrajzot alkotott magáról a nagynénjével a neten folytatott vitája során!)
Egyébként a dédapja tetteiért nem felelhet! (Ennek ellenére megtagadta.)
Desischado
Nem sok vizet zavar ez a kis párt, Schiffer meg pláne nem! Tisztelet a kivételnek.
RonaGyuri
@bencemacska: én sem azt mondtam, hogy feleljen érte, csak azt, hogy a saját vélt és valódi érdekei miatt egy valóban létező politikai mozgalmat végzett ki! Hasonló tevékenység érzékelhető nála is, bár azt hiszem az LMP nagyon messze van a század közép szociáldemokráciájától minden szempontból! =))
eugen4402
Jajjaj, nyugtassatok meg: ugye nem a francia kiadatásokkal vannak kapcsolatban ezek a derék emberek..?
qrfly
MOSTMIASTÁJSZ???

ps: az előző parlamenti ciklusban regnáló lmp-sből HÁNY MARADT MEG???

SIFERNEK ez A PÁRTMUNKÁJA!! rohasztani az "ellenzéket"..::(((
libellle
@justhpeter: sajnos nem mindegy mert sokkal jobb lenne nekik egy kis " sulyt " adni. Kis pártokat kell segiteni, hogy a nagyok megtanulják a futást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.