A kormány részéről már puhatolóznak kiskereskedelmi láncoknál a vasárnapi nyitva tartás visszaállításának a hatásairól – értesült piaci forrásokból a Népszabadság

Erre állítólag azért került sor, mert a kormányzatnál arra számítanak, hogy a Kúria nem fogja jóváhagyni a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, amellyel Erdősi Lászlóné kérdését hitelesítették. 

Kormánypárti politikusok szerint kisebb presztízsveszteség lenne a törvény módosítása, mint ha az MSZP elkezdhetné a 200 ezer aláírás gyűjtését, és végigvihetne egy sikeres népszavazási kampányt. 

A közvélemény-kutatások szerint a lakosság döntő része a vasárnapi nyitva tartás mellett van, és a Fidesz képviselői szerint egy referendumon a többség nyilván elutasítja majd a vasárnapi zárva tartást.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Az akkor is tudott volt, amikor bevezették ezek az álleresztények. hogy a többség nem akarja, de akkor is az volt, hogy dafke, nemzeti konzultáció, Lovasberényig.
Persze, így kormányoz egy ifjú demokrata.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
agnes200
Ők akarják learatni a sikert a zárvatartás megszüntetéséért is... Lefogadom, a következő választás előtti hónapokban fog végetérni a jelenlegi szabályozás. Majd részekre bontják a témát, hogy többször is bezsebelhessék a sikert: pl először a Balatonnál oldják fel, stb.

Ebből a szemét, barom vasárnapi zárvatartásos intézkedésükből is képesek lesznek sikert kovácsolni az M1 nézők szemében, lefogadom. Mert ahhoz az egyhez értenek: a hülye fideszes tömegek előtt fényezni magaukat.
Desischado
@human: Pontosan, ettől fosik orbán. Ha az emberek látják, hogy nekik is lehet beleszólásuk a dolgokba, láncreakció indulhat el, aminek a vége bukés! Game over! Mármint orbánéknak. Ettől félnek annyira, és a tanároknak is ezért kell kitartaniuk mindenáron. Sok kicsi sokra megy!

@agnes200: Nem fogadnék ellened, mert szerinte is erre pályáznak! Undormány egy banda, annyi szent!
hetöndöe
@satan: Azt elfelejtetted hozzátenni,hogy ott a kőműves és az esztergályos sem kulizhat vasárnap,vagy ennyire nem értetted a kérdés lényegét,vagy tudatosan ferdítesz?
satan
Annyira okosak vagytok miért nem nyitok boltot, nyitva lehetek egész héten semmi nem tiltja.
Busz vasárnap ritkított járatott csinál, vonat már régóta nem is jár sok sok vonalon (semmikor)benzinkutak többsége sem nonstop. Nemzeti dohányt is vehetek egész héten. Szerintem magatok sem tudjátok mit akartok, sokszor. Minimól bér, kórházi várólista, utak állapota az nem számít?
Szókrakész
@Fradigege: "Falu napokra jár. Lobbizik. Zabál, piál és telepakolják ajándékokkal. Nehéz meló. "

Ez a hétköznapi munkájuk.
Szókrakész
@agnes200: A nép akkor lesz hülye, ha beveszi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.