Nemkívánatos rendezvény lett az Ünnepi Könyvhét - így határozott a Láng Zsolt II. kerületi és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármesterek által vezetett Tulajdonosi Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság.

A Magyar Narancs értesülései szerint az immár 87. születésnapját ünneplő könyvhét azért szorult ki  a térről, hogy ott „rend legyen”.  A lap szerint a kulturális rendezvényt a vendéglősök fúrhatták meg, akiknek így nem kell visszapakolni a teraszaikat, hogy átadják a helyet a könyves sátraknak. 

Bár a könyvhét számára alternatív helyszínként felajánlották a Nemzeti Múzeum kertjét, ennyi idővel a rendezvény kezdete előtt lehetetlen áthelyezni azt, ráadásul a terület felújításáról szóló kormánydöntés miatt hosszú távon úgysem lesz használható.

Kocsis cáfol

Kocsis Máté közleményében azt írja, a lap "durva valótlanságokat" állít, és a bizottság nem hozott ilyen döntést.

A Könyvhét megrendezésére vonatkozó engedélyezési kérelmet támogatni fogom, sőt munkatársaimon keresztül magam ajánlottam fel a szervezőknek, hogy a VIII. kerület kiemelt terein rendezhetnének Könyvhetet.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
A natymagyarok üvöltik, hogy: más kultúra, magyar kultúra...
Mi a kultúra, hogy a kocsmába ki bír több késszúrást bevinni a másikba?
A miniszterünknek a kultúra netovábbja a foci a szotyi köpködés! A fiatalok ma már a kötelezőolvasmányokat is DVN nézik, nemhogy olvasnának, könyvtárba járnának. A nyugdíjas klubba még él a népzene, a folklór! A TV-ben megy a Győzike só. Kisgrofó énekli a nézését+ a járását...

Ez a kultúra amit félteni kell???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pestilence
@nezelodo: Olvasni még olvasnak, de a megértéssel már bajok vannak.
Mobil123
@lópicigáspár: Most kaptam fügepálinkát :-)
Mobil123
@lópicigáspár: Én még soha nem kóstoltam (igaz inni sem szoktam , pláne nem pálinkát )
lópicigáspár
@Mobil123: Ha ért a főzdés hozzá és nem 52-es guggolósat csinál belőle, hanem max 45-et, hát biz nagyon finom tud lenni. :)
Mobil123
@lópicigáspár: Na én ezt nem tudom :-) ( a kolléganőmtől kaptam és a fia készítette . még füstölt füge is van benne )

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.