Az MSZP minden olyan intézkedési tervről tárgyal, amely a magyar emberek biztonságát szolgálja, de az ötpárti egyeztetésen való részvételük feltétele, hogy a kormány a javaslatait a helyzet súlyosságához mértem időben és írásban előre megküldi minden frakciónak.

Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke és Harangozó Tamás, a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter bejelentette, terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány. A Belügyminisztérium feladata lesz, hogy a parlamenti pártokkal előzetes egyeztetést folytasson.

Az ellenzéki politikusok közleményükben azt írták, az MSZP minden olyan javaslatot támogatni fog, amely a magyar állampolgárok biztonságát kellő és megfelelő garanciák mellett erősíti, és semmi olyat nem szavaznak meg, amely a magyar állampolgárok kontroll és garancia nélküli indokolatlan jogkorlátozását célozza.

Közölték továbbá: Orbán Viktor miniszterelnöknek minden felelősséget viselnie kell azért, hogy csak a brutális brüsszeli terrorcselekmények másnapján jutott el oda, hogy komolyan vegye az MSZP két hónapja benyújtott javaslatait.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Slade
Ezekkel tárgyalni? Azt sem tudják mi az.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.