A Civil Közoktatási Platform tárgyalóasztalhoz hívja a kormányt – írja az Index. Pukli István elmondta a szerdai polgári engedetlenség közben a zuglói Teleki Blanka Gimnázium előtt, hogy 

Két hetet kapnak a tárgyalások megkezdésére, különben további akciókra lehet számítani!

Tehát kétoldalú tárgyalást akarnak, a Köznevelési Kerekasztal azért nem felel meg nekik, hiszen abban számos más szervezet is részt vesz.

Pukli szerint országosan 250 iskola csatlakozott az akcióhoz, de szerinte sokan tartanak a következményektől, ezért maradnak ki. Pukli 8 óra után felolvasta a 12 pontos követelésüket, majd arra kérte, hogy a résztvevők alkossanak élőláncot, és vegyék körbe az iskolát. Ez máshol is megtörtént.

Eközben a köztévén a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke beszélt, aki szerint tartós eredményt csak tárgyalásokkal lehet elérni; ezért azt kéri, hogy azok, akik valóban szakmai megoldást keresnek, csatlakozzanak a köznevelési kerekasztalhoz.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
@Sanyi2015: Átvitt értelemben szólt ez bocsánat kérésről, ő is kifejtette ezt a televíziós nyilatkozatában! Ha annyit tesznek, hogy olyan közös tárgyalás feltételeit megteremtették volna, melyet a pontokban is kértek, az maga felért volna ezzel a gesztussal. Nem konkrét bocsánat kérést vártak, nem kellene ezen lovagolni. Hozzáértő szakemberekkel, szülők és diákok képviseletével közösen kívánták volna a megbeszélést.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
@Vosztok:" magyar érdeknek megfelelően"
Mi az, hogy Magyar érdek?
Mert ezt a mondatot, hogy Magyar érdek mindig hallom jobbi kosoktól,Fideszsesektöl.
Írod, hogy jobbikos vagy.
Én nem vagyok semmilyen párt híve.
Nem lesz nekem ebből bajom, ha ti lesztek hatalmon véletlenül?
JAJMÁR
@Vosztok: Látod, látod, ezért magaslabda nekem minden megnyilvánulásod. Az eltorzult "galaxisaid" miatt.
Az én hazám az az ország, ahol élek, Magyarország! Ha te is itt élsz, felőlem elférsz.
JAJMÁR
@glorianna: A Vosztoknak írt válaszaidat én értékelem, és értem.
Ő pedig .. kevés olyan vitapartner akad, akinek más a véleménye ugyan, de egyébként azonos szinten van, és a véleményeket kontsruktívan lehet ütköztetni. Hát, a Vosztok sem az :)
glorianna
A kormány által kerekített asztallal nem az a legnagyobb baj, hogy sok oda nem való szervezet is ott van, hanem az, hogy nincs kompetens - döntésre jogosult és képes - egyed a kormány részéről. Ugye, senki sem hiszi, hogy Palkovics vagy Balog érdemben tud egyezkedni?
Yoda69
2 het? Miert kell olyan sok idot hagyni? Ki fog aludni a sztrajk langja. A tuzet taplalni kell. En mar most boritekolom a kormany valaszat: NEM
Ket het mulva viszont mar nem fog 250 iskola csatlakozni hanem sokkal kevesebb. Pukli helyeben en mx 3 nap gondolkodasi idot adtam volna, es utana 1 het sztrajk. Aztan 1 nap gondokodasi ido, es 1 honap sztrajk. Utana pedig folyamatos munka beszuntetes a megegyezesig.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.