A Tanítanék mozgalom által hirdetett akcióval kapcsolatban Palkovics László kijelentette: az "ilyen típusú akciókat" nem tartja helyesnek, ennek ellenére azoknak a tanároknak, akik részt vettek abban, munkajogi következményekkel nem kell számolniuk, de az elmaradt órákat pótolni kell majd.

Hangsúlyozta: továbbra is a köznevelési kerekasztalt tartja jó megoldásnak az oktatásban felmerült problémák megtárgyalására. A kerekasztalon már egy sor eredményt elértek, például a pedagógusminősítési rendszerben és a nyugdíj előtt álló tanárok ügyében, emellett folytatódik a pedagógusbér-emelés és az állami fenntartó szervezetének átalakítása is.

Arra a felvetésre, hogy kedden kétoldalú tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal a civil közoktatási platform, Palkovics László leszögezte: az alternatív kerekasztalt meghívták a köznevelési kerekasztal ülésére, és nem érti, hogy miért nem akarnak azon részt venni. "A magyar oktatás ügye nem privát dolog" – fogalmazott az államtitkár, hozzáfűzve: nem szeretnének külön tárgyalást folytatni.

A Tanítanék mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója hirdetett szerda reggelre, egyórás időtartamra polgári engedetlenséget, azt kérve, hogy a részt vevő pedagógusok és a velük szimpatizálók iskolák előtt nyilvánítsák ki, mindenképpen változást szeretnének a közoktatásban szeptembertől.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.