A Kúria szerint nem tartható népszavazás a polgármesterek hozzátartozóinak tulajdonában álló szervezetek közbeszerzési eljárásban való részvétele korlátozásáról.

Kész Zoltán független országgyűlési képviselő múlt év december 21-én kérte a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) aláírásgyűjtő ívének hitelesítését, amelyen az a kérdés szerepelt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy összeférhetetlenség miatt ne vehessen részt bruttó 100 millió forint feletti értékű közbeszerzési eljáráson hivatalban lévő polgármester Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerint hozzátartozója tulajdonában álló szervezet?".

Az NVB január 18-i ülésén megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését. Az NVB hivatkozott arra, hogy a javasolt kérdés nem csak több mint 3170 település polgármesterének hozzátartozója vonatkozásában jelentene korlátozást, illetve teljes körű kizárást a közbeszerzési eljárásokból, hanem mindazon gazdasági társaságok esetében is, amelyben az adott személy valamilyen mértékű részesedéssel rendelkezik és minimális, az érdemi döntéshozatalt nem befolyásoló részesedés is kizárná az adott társaságot a közbeszerzési eljárásokból, akár egy darab részvénnyel rendelkező részvényes okán is.

Ebből következően a korlátozás nemcsak a hozzátartozóra, hanem mindazon személyekre is kiterjed, akik olyan gazdasági társaság tagjai, amelyben a hozzátartozó is tag, így a kérdés szerinti generális korlátozás a polgármester hozzátartozója és a hozzátartozóval közös gazdasági társaságban tagsággal bíró személyek esetében sértené a vállalkozás jogát, mint alkotmányos jogot. A kérdés alapján lefolytatott népszavazás eredményeképpen az Alaptörvényben megfogalmazott vállalkozáshoz való alapjog lényeges tartalmát sértő vagy korlátozó jogalkotási kötelezettség keletkezne – írta a bizottság.

Az NVB arra is hivatkozott: a kérdés nem határozza meg, hogy az abban szereplő alanyi kört a közbeszerzési eljárásból mint ajánlatkérőt, vagy mint ajánlattevőt kívánja kizárni, valójában egy eredményes népszavazás alapján a kérdés olyan jogalkotási kötelezettséget is keletkeztethet, amely alapján ezek a szervezetek nem minősülnének ajánlatkérőnek, így egyúttal nem lennének kötelesek közbeszerzési eljárás lefolytatására sem.

Az NVB jelezte azt is, a bruttó érték a közbeszerzési eljárások tekintetében nem értelmezhető fogalom, így a jogalkotó számára nem egyértelmű, hogy egy eredményes országos népszavazás esetén milyen tartalmú jogszabály megalkotására lenne köteles. Mindezek alapján az NVB nem hitelesítette a kérdést, mivel az nem felelt meg az egyértelműség követelményének.

Az NVB határozata ellen Kész Zoltán bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.

A Kúria szerdán, internetes oldalán nyilvánosságra hozott végzésében a felülvizsgálati kérelmet elutasította. A bíróság egyetértett az NVB-vel abban, hogy a kérdés megfogalmazása nem egyértelmű, ezért az ív nem hitelesíthető, és szükségtelenség miatt mellőzte a vállalkozás szabadságának alkotmányos érintettségével összefüggő egyéb indokok érdemi vizsgálatát.

A Kúria határozata jogerős, az ellen nem lehet további jogorvoslattal élni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Majd pont azt szavaztatná meg a qrmány, hogy a proxikon keresztül lophatnak-e tovább, vagy sem?
justhpeter
Valóban. A nemzeti együttműködés rendszerében életszerűtlen az, hogy nem lehet lopni.
vonotok
Csak nem fognak már egymás zsebeiben turkálni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.