Nem egyértelmű, hogy mi történt pontosan akkor, amikor a Belügyminisztérium szerint ma "megtámadták a kormányzati informatikai hálózatot".

Az első délutáni közlés szerint "az elmúlt 24 órában több hullámban, ezres nagyságrendben érte támadás külföldi szerverekről a kormányzati informatikai hálózatot", de szerencsére a támadásokat sikerült elhárítani.

Bakondi György azért még gyorsan berohant az M1 stúdiójába és elmondta, hogy "nagyfokú szervezettségre utal" a túlterheléses támadás, ami a belbiztonsági főtanácsadó szerint ugyanakkor jelenleg is tart. Hogy mit jelent a "nagyfokú szervezettség" (egy túlterhelés támadást megfelelő eszköz birtokában egy kezdő hacker egyetlen gombnyomással is elindíthat), azt nem árulta el, ahogy azt sem, hogy mit jelent pontosan, hogy "62 ezer támadás érte a kormányzati hálózatot" (mit értenek a szakemberek 1 darab támadás alatt). Arra sem tért ki Bakondi, hogy hogyan védekeznek, illetve kért-e segítséget a magyar kormány például nemzetközi támadások kivédésére szakosodott cégektől.

Szakmai fórumokon is csak találgatják az eset körülményeit, és szárnyra kapott olyan feltételezés is, miszerint lehet, hogy nem is történt támadás, hanem csak a megnövekedett külföldi sajtótérdeklődés okozott nem várt terhelést a kormányzati szervereken.

Mint ismeretes, a kormány külföldi városokat gyalázó propagandaoldaláról több nagy látogatottságú külföldi weblap is címlapján számolt be – elméletek szerint   az azokról érkező kiugró látogatómennyiség is okozhatott akkora terhelést, amit a BM támadásként értelmezett.

Hogy mi történt valójában, az csak akkor fog kiderülni, ha a kormány a konyhanyelvre leegyszerűsített politikai üzeneteken kívül szakmai részleteket is megoszt a történtektől – ahogy azt egyébként más országokban ilyenkor szokás.

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Szerintem csak farkast kiáltanak, mint tették az állítólagos bombagyárosokkal, vagy Bástya elvtárs merénylőivel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@nezelodo: Nagyon nem kell találgatni kinek állt érdekében a robbantgatás!!!
Hellcat
És meddig mennek el, hogy "bizonyítsák az igazukat"?? Pintér papa majd robbantgat a fővárosban megint?
Kutyuska
@Hellcat: Igen, és egyszerre több helyen.
nezelodo
@papa.49: Majd"előszőkíti" az illetékes elvtárs a Ditmar Clodot.
papa.49
@nezelodo: Tudom a fosőr, aki nem is ismeri a pacákot...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.