Megkezdte üzemszerű működését kedd reggel a Véda közúti intelligens kamerarendszer, az első két órában száznál kevesebb szabályszegés történt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője kedd délelőtt egy solymári fix telepítésű komplex közlekedési ellenőrzési pont közelében tartott sajtótájékoztatón.

 Óberling József elmondta: az első két órában kevesebb mint száz jogsértést dokumentált a 134 útszakaszon található 365 eszköz, az új fixtelepítésű traffipaxok "beváltották a hozzájuk fűzött reményeket".

A napi áthaladások száma egyébként átlagosan egymillió – jegyezte meg.

A főosztályvezető közölte: a keddi "éles" indulást több mint két év munka előzte meg, az előkészítés azért igényelt ennyi időt, mert összetett informatikai rendszerről van szó, rendkívül bonyolult informatikai eszközök összehangolását kellett elvégezni. Emlékeztetett arra: az üzemszerű működés megkezdésének időpontját két héttel ezelőtt jelentették be, amikor már stabilan és megbízhatóan működött a rendszer valamennyi eleme.

A korábbi kétkedő hangokra utalva szólt arról is, hogy a jogsértések feldolgozását el tudja látni a rendőrség, mert az eszközök helye jól lett megtervezve és jól sikerült az ahhoz kapcsolódó kommunikáció, így alacsony a jogsértések száma. Hozzátette: már a tesztüzem tapasztalatai is azt mutatták, hogy kevés jogsértés történt, az eszközök környezetében jellemzően mindenki betartja a közlekedési szabályokat. Óberling József ugyanakkor kiemelte, fontos, hogy ne csak a Véda-rendszer elemeinél, hanem mindenütt tartsák be a szabályokat a közlekedők.

A kamerahálózat kialakításakor 365 fix telepítésű komplex közlekedési ellenőrzési pontot – Véda kamerát – helyezett ki a rendőrség az ország 134 balesetveszélyesnek ítélt útszakaszára. A rendszer emellett 160 mobil sebességmérőt foglal magában. A fixen telepített és a mobil Véda kamerák kedden 8 órakor teljes funkcionalitással kezdték meg üzemszerű működésüket az ország egész területén.

Az új kamerák a sebességmérés mellett forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak.

Az Európai Unió célul tűzte ki, hogy a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma – 2010-hez képest – 2020-ig csökkenjen a felére, 2050-ig pedig a nullához közelítsen.

A Belügyminisztérium, az ORFK és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében felszerelt új traffipaxok pontos helyét a rendőrség honlapján térképes és táblázatos bontásban is közzétették.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
@Jankó123: Gondolod lesz legközelebb... terrortörvény... mert, semmi kétség lenyomják a torkunkon, és akkor választások sem lesznek...
egy kevés a cikkhez is. Nem is lenne ezzel gond, hasonló van Európában is.
Csak ez a fránya úthálózat, ne lenne szinte autózhatatlan. Tele kátyúkkal, és az-az útjavítás, hogy kitesznek egy veszélyes útszakasz táblát lecsökkentik a sebességet, és kész az út. (sok estben trafi is)
Mindezért még marha sokat fizess is!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ezek a büntetések vajon a Merdzsók, Bömbik és Lexi-mexik címére is kimennek majd?
Vagy elég lesz a köznépnek, ha csak a kisebb autók címére talál oda a bünticédula.
Fúúúúj, de rosszindulatú vagyok. Szégyellem magam.
rapier
Ez inkább egy új adónem az autósoknak! Annyi barom táblát felejtenek kinn, hogy soha nem érsz haza, ha némelyiket nem hagyod figyelmen kívül!
desert
@namihami: Teljesen jogos... Egy költői kérdést tennék hozzá. Mivel ezek az új csodamasinák alkalmasak a piroson áthajtás észlelésére is, akkor ugye a bringások is számíthatnak rá, hogy megy a csekk?
Fradigege
Kíváncsi lennék, hogy habonyárpika mennyiszer nem bukik meg.
papa.49
Egyszer se mert a ,,feldolgozás,, már kézi eszközökkel történik, tehát kivehető a pakliból a prominens takony szabálysértése, csak az egyenlőség kedvért!!!
Jankó123
@zöldszem: A listából úgy veszem észre, hogy nincs telepítve a Felcsút melletti földútra egy sem, pedig az egy kiemelten veszélyes halálút! Pláne önkori választások előtt!
zöldszem
@Jankó123: Már elhárult a veszély, tárgytalan!-:(((( Szégyen, gyalázat!
Jankó123
@zöldszem: Csak nehogy legközelebb új kihívója legyen a Gázmangalicás földbírtokosnak!
zöldszem
@Jankó123: Gondolod lesz legközelebb... terrortörvény... mert, semmi kétség lenyomják a torkunkon, és akkor választások sem lesznek...
egy kevés a cikkhez is. Nem is lenne ezzel gond, hasonló van Európában is.
Csak ez a fránya úthálózat, ne lenne szinte autózhatatlan. Tele kátyúkkal, és az-az útjavítás, hogy kitesznek egy veszélyes útszakasz táblát lecsökkentik a sebességet, és kész az út. (sok estben trafi is)
Mindezért még marha sokat fizess is!
Jankó123
@zöldszem: Bizony, a sebességkorlátozó tábla minden kátyút kijavít! :-)

És igen, én úgy gondolom, hogy lesz legközelebb!
Amennyiben hagyják az emberek, hogy ne legyen legközelebb, akkor ez a nép valóban csak ezt a ridegtartásos vegetációt érdemli!
desert
@zöldszem: Persze, ki vannak ezek találva. Csepeli HÉV, Karácsony Sándor utcai megálló. HÉV sínek középen futnak, két oldalt az út egyirányú. A megálló egy derékig érő korláttal van leválasztva az autóforgalomtól, amin a HÉV-ről leszállók jó része lendületből átmászik, majd irány az egyenes, 20 méterre ott a szabályos gyalogátkelő.
Megoldás: Ahelyett, hogy felhúznának egy 2 méter magas kerítést, hogy a büdöstalpút odatereljék a szabályos átkelőhelyhez, inkább a HÉV megálló vonalába jó magasra odakúrnak egy 30-as táblát, és ha már alkalmas a terep időnként valakit kizavarnak oda trafizni is. Ha ott a HÉV, ösztönösen lelassítok, mert tudom, hogy lesz olyan barom aki elém fog ugrani, az esetek 90%-ban viszont lehetne menni, rendesen 50-el de mégse, mert kinn a tábla. A bömbis, kevéshajú, tüneményes fiatalember pedig miután bebizonyította, hogy lehetséges az autóm mögött 2,5 centiméterre közlekedni, a lámpánál, ahol kicsit nagyobb a hely, Hamiltont megszégyenítő módon, féktávolságon elém vágódott és az ablakon kihajolva elég félre nem érthető módon jelezte, mostan én őt feltartottam, de nagyon.
Kátyút (ami már karcolta a lövész-árok kategóriát) egyszer próbáltam bejelenteni, de a közútkezelő lepattintott, hogy nem az ő ügyük, adtak telefonszámot, de mivel én barom a munkahelyemről 5 óra után merészeltem hazaérni, ezért már az illetékes osztállyal nem sikerült beszélni, aki odakapcsolt, annál meg nem volt olyan opció, hogy üzenetet hagyhatok a kráter helyének megadásával.
Designer
Ugye, mindegyiken van útdíjmatrica-ellenőrző (teherautó: 3,5 t) kamera is?
Yoda69
Orankent 50 buntetes 1 ellenorzo ponton. Ez aranybanya a kormanynak.
nezelodo
@Jankó123: Van a közelben Baracskán a faluban a lejtő aljára telepítve. Ha nem vigyázol, kevés a gázlevétel, simán belefuthatsz. Ugyanilyen van Tapolcafőn, biztos a jó szándék tetette oda ahol nagyobb az esély meghaladni az ötvenet.
Jankó123
@nezelodo: Az a dologban az a legszebb, hogy 100km/h alatti sebességnél +3km/h-ban határozták meg a tűréshatárt!
-Vajon ezer autó közül mennyinek az órája mérhet tűréshatáron belüli sebességértéket?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.