Kiss László társaival 1961-ben követett el csoportos nemi erőszakot, amiért három évet ült börtönben. 

Az Index néhány akkoriban meghatározó újságot szemléz azzal kapcsolatban, hogy Kissék ügyét hogyan tálalta a sajtó.

Ezt írták a korabeli lapok Kiss Lászlóék nemi erőszakjáról

MTI: csak a verseny után

Bár az úszókat a San Remo-i verseny előtt tartóztatták le, a közlemény csak a verseny után jött le a sajtóban. 

„A Ferencvárosi Torna Club elnökségének fegyelmi bizottsága Várszegi Lajos, Kiss László és Lantos László úszóversenyzőket szocialista sportemberhez méltatlan, törvénybe ütköző súlyos cselekmények miatt az egyesületből kizárta."

Népsport: "Brutális cselekedetet követtek el az úszók"

A lap egy július 17-ei cikkben annyit írt, hogy brutális cselekedetet követtek el az úszók, majd egy publicisztikában az olvasható, hogy „ sportuszodai huligánkodás" korábban is előfordult már a klubnál. Egy másik eltussolt esetről is szó esik, itt egy úszó és két vízilabdázó követhetett el nemi erőszakot.

Népszabadság: név nélkül

Kissék nevét nem említve, csak ennyit írtak:

„...most három úszót kell letartóztatni nemi erőszak miatt"

Magyar Nemzet: az ítéletről, nevekkel

"A Központi Kerületi Bíróság csütörtökön ítéletet hirdetett három úszó sportoló ügyében. A bíróság többnapi tárgyalás után megállapította, hogy a három úszó ellen erőszakos nemi közösülés ügyében az ügyészség vádirata alapján a vád igazolást nyert és ezért Lantos Lászlót négy évi, Várszegi Lajost négy évi és Kiss Lászlót öt évi börtönre ítélte. Az ítélet nem jogerős."

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
Hogyan maradt ez így eltusolatlanul? 55 évig lehetett volna rá alkalom pattogni, hogy ezek után ilyen vagy olyan helyzetbe került. Most hirtelen előkapták. Tudom, hogy akit megerőszakoltak meghalt. Összeszedhetett volna néhány havert, hogy a börtön után elkapják Kiss Lászlóékat egyenként. De voltak arra is példák, hogy a buli hevében a lányok húúú, de benne voltak a buliban, majd másnap megbánták az egészet és ráhúzták mindenkire a vízeslepedőt. Volt rá alkalom a számlát többszörösen kiegyenlíteni. Nem tették. Ő leülte. Ha a lány tesómat erőszakolta volna meg valamelyik edző, hobbiból vadásznék rá. De nem várnék 55 évig. A börtön kapujában vártam volna rá 1964-ben(?). Hagyjuk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Macskaszem
Kiss Lászlóval két legyet ütnek egy csapásra, Gyárfást végre elküldhetik a levesbe.
wagabund
@Macskaszem: ..ááááá...gyárfás be van betonozva...annyira maradni akar a jóban, hogy az már legenda...

minden héten máshová utazni államköltségen, azt az állást nem hagyja ott...bármit is mindanak róla..
archive
Teljesen mindegy, hogy 5 év vagy 55 év elteltével derült ki. Az erőszak az erőszak. Engem inkább az érdekel, miért titkolták ennyi időn keresztül?
huKKK
Azért az mégis csak fura, hogy erkölcsileg kifogásolható múlttal sportvezető lehetett valaki.
Vagy akkoriban ez volt a feltétel? Netán elvárás?
huKKK
Csak lányokat erőszakolt meg, vagy fiúkat is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.