„Zsolti, most talán nincs igazad” – mindössze ennyi szerepel abban a „levélkében”, amelyet G. Fodor Gábor a 888.hu-n címzett Bayer Zsoltnak. A Magyar Hírlap főmunkatársa kiállt Kiss László mellett, és csütörtökön megjelent írásában úgy fogalmazott az úszóválogatott szövetségi kapitányával kapcsolatban kedden kipattnat botrányról: „ami most folyik, az mélységesen aljas, penetránsan undorító és ocsmány”. Bayer Zsolt „Gyalázat” című írásában felveti: Kiss László azt állítja, illetve ő maga, 14 évesen is úgy hallotta, hogy nem is volt erőszak, „az a bizonyos nő valójában benne volt a dologban, csak utóbb döntött a feljelentés mellett, amikor nem sikerült megzsarolnia a fiúkat”. „Persze ezt nem tudhatjuk” – tette hozzá. Bayer szerint Kiss László elítéléséről „tudott mindenki”, „legfeljebb a nemrégiben kikelt sajtókutyák, sajtóhiénák, sajtópatkányok nem tudtak róla”. „És most teljes szívemből ott állok Laci bá’ mellett. Pedig nem szerettem. Gyerekfejjel, amikor telente az alig...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
"legfeljebb a nemrégiben kikelt sajtókutyák, sajtóhiénák, sajtópatkányok nem tudtak róla”

na meg azok a szülők akik rábízták a gyerekeiket...

Ha lefordítom magyarra, akinek más a véleménye a dologról az vagy patkány vagy kutya?
fütyi
Bayerkám most neked már kuss a neved ! A bűnös nevében ne oszd az észt.
Ami megtörtént azt már nem lehet nem megtörténté avanzsálni. Vállalni kell a következményeket , egy sportembernek is. Ráadásul nem szerecsen fürdetéssel, hanem emelt fejjel és egyenes derékkal, már ha ez még működik Magyarországon.
lópicigáspár
Bevallom őszintén, nem különösebben foglakoztatott a dolog, rég volt, köztörvényes bűntett oszt jónapot, nem ez az egyetlen, DE, mivel ez újságírónak nevezett díszfidesznyik ennyire kiáll mellette, biztos lettem benne, hogy csak gazember lehet a Kiss.
szaboria1
@bzoli: Bizony neki még több lehetett a bűne ha ez első fokon mint III. rendű vádlott 5 évet a másik 2 csak 4 évet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.