Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége szerint a gyermekeket vállaló nők rendkívüli pszichikai és társadalmi túlterheltségnek vannak kitéve, részben azért, mert a társadalom egy része a családok "egyéni hobbijának" tekinti a gyermekvállalást, holott az a közösség érdeke is.

Herczegh Anita szombaton, az Otthon Segítünk Alapítvány 15. országos találkozóján elmondott beszédéről a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) tájékoztatta az MTI-t.

"Akik valaha is otthon voltunk apró vagy már cseperedő gyerekekkel, ismerjük azt az érzést, amikor boldogság ide, harmonikus családi élet oda, egyszer csak beleszédülünk a tennivalók forgatagába, és abban reménykedünk, hátha valaki a segítségünkre siet" – fogalmazott az államfő felesége, hangsúlyozva, az alapítvány tizenöt éve segíti azokat az anyákat, akik úgy érzik: "feladataik tengeréből csak a csoda mentheti ki őket".

Kiemelte, régen, a többgenerációs háztartások, nagycsaládok közös életében többnyire akadt segítség, "könnyebben el lehetett osztani a ma szinte kizárólag a szülőkre, elsősorban az édesanyákra háruló feladatokat".

"Ahol nincs a közelben nagyszülő, más családtag, segítőkész ismerős vagy szomszéd, ott a kezdetben még ismeretlen idegenek jóakarata, szeretete segíthet" – mondta Herczegh Anita, aki szerint az Otthon Segítünk Alapítvány munkája nemcsak gyakorlati érték, hanem bátorítás is: "arról győzi meg az édesanyákat, hogy nincsenek egyedül, hogy másoknak is fontos a munkájuk".

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Olyan jó anyagi háttérrel, ami neki van, Én is szültem volna még kettőt...
De aki tisztességesen fel akarja nevelni a gyerekeit, ahhoz nem csak szeretet kell, hanem sok pénz is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Levendula
Olyan jó anyagi háttérrel, ami neki van, Én is szültem volna még kettőt...
De aki tisztességesen fel akarja nevelni a gyerekeit, ahhoz nem csak szeretet kell, hanem sok pénz is.
egyvandor
Akik a közösséget csak lenyúlják, a közösségen csak élősködnek, azok ne hivatkozzanak közösségre nemzetre, mert ennél nagyobb pofátlan gazemberség nem létezik!
justhpeter
Ennyit tud a világról Herzegh Anita. Neki ennyi is elég.
egyvandor
Vagy ha már a közösségre hivatkozik, legalább akkora teljesítés arányos esélyt kellene adni nekik is mint a főmétós'gos nacs'aszzony űkegyelmességének!
papa.49
Könnyű a Sándor palotából az észt osztani, élni kéne úgy ahogy a nagy átlag él az a kb. 6 millió magyar, és nemzeni gyermeket, felnevelni, közben a hatalom mohó szívószerveit is kielégíteni, ki kéne PRÓBÁLNI CSAK MONDJUK 1 ÉVRE!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.