Nemcsak az úszószakma zár össze és mosdatja a nemi erőszakért elítélt Kiss Lászlót érdemeit lobogtatva, hanem úgy látszik, a közéleti seniorok generációs alapon is megtámadva érzik magukat. Most Stefka István kanyarított védőbeszédet Kissnek.

Az egykori Magyar Hírlap-főszerkesztő is a szokásos formulával dolgozik: úgy véli, nem kellene holmi nőerőszakoló ügyekkel vegzálni azt, aki annyi dicsőséget hozott Magyarországnak. Azt azonban tőle sem tudjuk meg, hogy hány érem vált ki egy nemi erőszakot a keresztényi megbocsátás gumiszabályai szerint.

Megkapja a magáét a liberális média úgy általában is, ami ahelyett, hogy '56-on rágódna szüntelen, inkább a Kiss-félé dicsőséghozókat járatja le:

Azok a kommunisták és átvedlett nyilasok, akik 1945 után először a Katonapolitikai Osztályon, majd az AVO-ban, később az ÁVH-ban, ezerszámra kínozták halálra, gyilkolták meg, ítélték el az ártatlan magyarokat koncepciós perekben és a vallató szobákban – Rákosi, Rajk, Pálffy, Gerő, Farkas Mihály, Péter Gábor – vezényletével, azok a mai napig büntetlenséget élveztek, élveznek. Miért nem ássák ki ezeket a történeteket és jelentetitek meg a lapjaikban? Aztán az 1956 utáni megtorlással ezreket végeztek ki, tüntettek el Kádárék, Apróék, Marosánék, Biszkuék, az nem borzolta fel az igazságérzetüket a „tényfeltáró” kopóknak?

- durrantja be Stefka-újságíró a "miért nem arról írnak inkább hogy" kezdetű ostoba kommentelőstrófát.

Azt is írja, sőt tudja, hiszen "Az Öreg" átlát a szitán,

Kiss László esete ürügy. Le kell járatni a nagy nemzetközi, világversenyeket rendező magyar úszósportot és természetesen Magyarországot. Kiss története kapóra jött. Ennyire fontos lenne egy több mint ötven évvel ezelőtti cselekmény? Erkölcscsőszeim, kik vagytok valójában? Ideje lenne megvakargatni, kiknek dolgoztok háborítatlanul immár huszonhat éve.

- veti fel a Kádár-rendszer egykori kiszolgálója, aki azóta sem tudott úgy helyezkedni, hogy ne egy párt hátsójából kikiabálva írt volna újságot.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
Ha jól értem az öreg felvetését, akkor minden bűncselekményt azzal kéne elintéznie a bíróságnak, hogy mer az ÁVO, meg az 56 vagy az elmúlt 8 év??? Meddig lehet még a múlt mögé bújni?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
coni
Ha jól értem az öreg felvetését, akkor minden bűncselekményt azzal kéne elintéznie a bíróságnak, hogy mer az ÁVO, meg az 56 vagy az elmúlt 8 év??? Meddig lehet még a múlt mögé bújni?
Slade
Tele van már a vaniliás rudam ötvenhattal. Be lehetne már fejezni az ötvenhatozást. Pont azok verik a legjobban magukat akik az előző rendszer legnagyobb kiszolgálói és haszonélvezői voltak. De lehetne még messzebbre visszamenni a múltba. A horthy rendszer pribékjei mit műveltek a rendszer ellenségeivel, hány ártatlan embert kínoztak halálra és gyilkoltak meg. Nincs mit egymás szemére vetni. A kisst dicsőítők meg elmehetnek a kurva anyjukba a védencükkel együtt.
Draba
Csak egy kérdésem lenne a sok KIss Lászlót védő troll felé.
Amennyiben anyátokon vagy a családotok hölgytagjain mentek volna hárman végig csak ilyen brahiból,akkor is így védenétek?.
bzoli
Ha valaki mellett Stefka "kiáll", annak kb. ott van végérvényesen vége. Pista bácsi azért nem volt egy sikertelen tévés a Kádár-rendszerben, ugyebár. Khm.
1magyar
@Draba: Ezeknek a védőknek az se számítana lehet, ha az ő anyjukat erőszakolták volna meg 3-an.
bzoli
@1magyar: Erre akár mérget is vehetsz. Mind roppant "jellemes" figura...
1magyar
Havi 1 milliós fizetést kapott és még az alpolgármesteri fizetése is?! Felháborító!!!
Mennyi rendes ember tudna megélni ennek a luxusnyugdíjasnak a fizetéseiből?
szaboria1
Stefka a nagy köpönyeg forgató beszél.
Toby
Mocskos érdekhazaffy...idóta geirnctelen nyalogány !
colibri
Stefka kb hasonló korú, mint Kiss László és nem csak az a közös bennük, hogy fideszesek, de egyik sem bírta időben befejezni a munkát, mint általában a normális emberek. Stefka is mindenben benne van, újságíró, cöfögő és ha beszabadítják valami tv műsorba, akkora baromságokat ad elő, hogy majd felrobban a tv! Összetartanak. Megvédik egymást. Őket minősíti. De a fideszesek ne csodálkozzanak, ha eltitkolt rovott múltjukat van aki felkutatja és a közvélemény elé tárja, elvégre ez a dicső kétharmados párt tanította meg az országgal, hogy kell karaktergyilkosság áldozatává tenni ellenfelünket!
kkalman
Kiss László a sport sikerei elismerése mellett, emberileg egy büdös patkány. Az ő aljas cselekedetét védők egy szinten vannak vele. A büdös patkány szinten!
Logogrif
@Stefka: Vigyázat! Még él néhány "nem mesteredző" - aki mint úszó bejáratos volt a Csasziba,meg a Szigetre is pl. Pinokkió társaságából ... Ők még sok mindenre emlékeznek,lehet még sok meglepi...A Stefkák pedig jobban teszik,ha csak politizálnak,túl nagy ez abili!!!
1magyar
A Sors talán igazságot szolgáltat, ezeknek a feleségeiket, lányaikat ugyanaz a helyzet érje utol mint amit ők tettek!
Tádé
@Logogrif: elnézést, de szerintem most már a politikától is el kellene távolítani.
Nézzenek rá!
El kellene olvasni egy-két 1989 előtti írását!
Rögtön kiderülne, hogy szakmailag és erkölcsileg is NULLA!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.