A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmánya szombaton megerősítette április 15-re tervezett kétórás figyelmeztető sztrájkról szóló szándékát, ugyanakkor jelezte: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének "diktátumát" figyelembe véve arra kérik az iskolákat, hogy reggel 8 és 10 óra között biztosítsák a diákok felügyeletét.

A szakszervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett, munkabeszüntetésükkel a közoktatásban kialakult, az ország jövőjét veszélyeztető helyzet ellen tiltakoznak.

Mendrey László, a PDSZ elnöke a távirati iroda megkeresésére kifejtette, a figyelmeztető sztrájkot a Tanítanék mozgalom ugyanerre a napra meghirdetett polgári engedetlenségi akciójának támogatására szervezték meg azért, hogy a tanároknak lehetőségük legyen jogszerű módon is kifejezniük nem tetszésüket. Elmondta azt is, szeretnék, ha más szakszervezetek is csatlakoznának pénteki akciójukhoz, tagjaikat pedig arra kérik, vegyenek részt a pedagógus sztrájkbizottság április 20-ra szervezett országos méretű munkabeszüntetésén, amennyiben az jogszerű lesz.

A PDSZ utóbbival kapcsolatban közleményében hangsúlyozta, az országos sztrájk elégséges szolgáltatását nem tartják azonosnak az április 15-i munkabeszüntetés feltételeivel.

Az április 20-ai egész napos országos sztrájkot a pedagógusok sztrájkbizottsága hirdette meg, amelynek három tagja a Pedagógus Szakszervezet (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezete, valamint a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet. A PDSZ nem tagja a sztrájkbizottságnak.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Mit kell azzal problémázni, hogy a diákok felügyeletét biztosítsák??? A diákok eldönthetik, hogy támogatják-e tanáraikat, kiállnak-e az oktatás reformja mellett és így ők is ott lehetnek szüleikkel együtt az iskola előtt. Ez alkalommal fekete kockás ingben, hogy az egészségügyieket is támogassák e napon!!! Bátraké a jövő és főleg a fiataloké!!! Ne hagyjátok, hogy elvegyék és főleg álljatok ellent a fenyegetésnek, a megfélemlítésnek!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.