A sport és az önbecsülés fontosságáról beszélt Orbán Viktor a Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Köre (DVTK) új edzőközpontjának átadásán Miskolcon, a diósgyőri labdarúgó stadion szomszédságában megépült edzőközpont átadásán vasárnap.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: a sport adja majd vissza Magyarország önbecsülését, "ha összefogunk, ha van támogatás, ha elszántak vagyunk, akkor a világ bármely, nálunk nagyobb népével versenyképesek vagyunk, legyen az tudomány, kultúra, vagy éppen sport."

Végre elmondta Orbán, minek építenek annyi stadiont

Önbecsülés nélkül sem az üzlet, sem a politika nem működik, amire szükségünk van, az a nemzeti önbecsülés, és ez Magyarországon a sportból jöhet, "mert mi Puskás Öcsi, Egerszegi Krisztina, Papp László, Balczó András nemzete vagyunk" – mondta Orbán Viktor, megemlítve azt is: nem lehet a sportot – ami nemzeti ügy – pártalapon művelni.

Akármelyik párthoz is tartozunk, mindannyian magyarok vagyunk és mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a magyarok sikeresek legyenek – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a futball nem a pénzhez, hanem a sporthoz tartozik, a sportnak, ami a kultúra része, pedig az a lényege, hogy nemzedékről nemzedékre öröklődik – utalt a DVTK egykori, legendás játékosaira, akik közül többen jelen voltak az eseményen.

Orbán Viktor rájuk tekintve azt mondta: ahol nincsenek sikeres és tiszteletben tartott, megbecsült volt játékosok, ott sosem lesznek sikeres, jelenbeli csapatok sem.

Egyesek támadják a sportfejlesztéseket

Kiemelten beszélt arról a miniszterelnök, hogy egyesek időnként megtámadják a sportfejlesztéseket, mondván, aránytalanul sok jut a közpénzből sportra. Miskolc példáját hozva fel erre azt mondta: a város 2010 és 2014 között 136 milliárd forintot fordíthatott fejlesztésekre, a kormány 31 milliárd forint adósságot vállalt át, ezen pénzek 10-13 százaléka jutott a sportra, az új, megépülő stadionnal együtt.

Szerintem ez helyes arány, és semmi nem tántorít el bennünket attól a céltól, hogy a sport továbbra is stratégiai ágazat legyen – jelentette ki.

Orbán Viktor a Diósgyőrt modern európai klubnak, a labdarúgócsapatot az európai középmezőnybe tartozónak nevezte. Szerinte ez Leisztinger Tamás tulajdonosnak és társainak köszönhető elsősorban.

Mint mondta: szükség van arra, hogy ezek az emberek, akárhová is tartozzanak, akár kivel is szimpatizálnak, higgyenek a közös magyar jövőben.

A kormányfő leszögezte: 2016. őszén megkezdődik az új, 15 ezer férőhelyes labdarúgóstadion építése Diósgyőrött, ugyanakkor további fejlesztések is megvalósulnak itt, elsősorban az utánpótlásnevelés területén.

A gyerekeknek, fiataloknak azt üzente Orbán Viktor:

aki nem sportol, az nagyon nehezen viszi sokra az életben.

Beszédét azzal zárta: "Hajrá Diósgyőr!"

Ez a 21. század

Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője az edzőközpont átadásán arról beszélt, hogy a DVTK életében egy új korszak kezdődik, a létesítmény a 21. század sportolási követelményeinek megfelelő. Mint mondta: a DVTK-nak az a stratégiai célja, hogy az észak-magyarországi régió utánpótlási rendszerét összefogja.

Az edzőközpont csaknem 900 millió forintba került, a beruházás 70 százalékát TAO-forrásból, 30 százalékát pedig önerőből finanszírozta a klub. A több füves és műfüves pálya mellett megépült háromszintes épületben sporthelyiségek – gyógytorna, rehabilitáció, konditermek; gyúrószoba, szauna-kryo-jégkád terem; orvosi szoba, dopping szoba, pszichológus szoba, szertár, mosoda, cipőmosó –, öltözők, irodák, raktárak, étterem, konyha, társalgó, tárgyaló terem, s multifunkciós terem találhatók.

80 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Ja ám, a sportból pár ezren igen jól megélnek, a többi meg fusson - az is egészséges - a pénze után !
Szarházi bunkó !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kutyuska
@human: A Fideszesek szintje. Orbán önbecsülését az növeli, hogy ilyenekkel van körbevéve.
Ha néha bevállalna egy-egy vitát az ellenzéki politikusokkal, nagyban csökkenne az önbecsülése, mert velük szemben labdába sem rúg.
human
@sentinel216: Ezt kellene először rendbe tenni. De nem, Orbán szerint a magyar a focitól lesz okos és egészséges.
világlátó
@Borsodi: @perfekt: Orbánnak már korábban fel kellett volna ajánlani a FIFA elnöki posztját. Amennyi pénzt elköltöttünk eddig ,Blatter és Platini vezérkara boldogan elfogadták volna ezt a sok lóvét.Mi meg megszabadultunk volna ettől az eszelőstől.Olyan magassságokba, ahová a fidesz emelte az elnökét, már nem jut fel a való élet mindennapi zaja.A közvélemény kutatások szívdöglesztő eredményei, a lakájok , mint látnokok hízelgő ajánlatai, horoszkópjai amelyek mind arról szólnak hogy Brüsszel milyen hülye, de mi, azaz ön elnök úr az évszázad zsenije, aki majd megmutatja hol lakik az úristen... Hát ez az oka, hogy vezérünk nem lát, nem hall, mégis olyan műsort készít a rádióban, hogy a fülünk is két felé áll.
A nagyság és a jóság csak ritkán találkozik egy emberben.- mondta egy bölcs ember egykor.
Amikor baj van a nagysággal is, a jósággal is akkor ez nem a vég, nem is a vég kezdete, de talán a kezdet vége.A jó reményekkel indult kezdet mára ide jutott. De mi lesz aztán?
Borsodi
@világlátó: Jól látod, úristennek képzeli magát Hoffi mondta mi a különbség Isten és Orbán között ?Isten nem akar Orbán lenni! Már annyira elszállt magától,hogy nem lehet megállítani.Aki nemet mond annak vége.Sajnos a hívei is így viselkednek ez a terror veszély.
www.youtube.com/watch?v=4uhn5uYwlKI
Megénekelték a megoldást.
kukac50
Focimeccs előtt el kellene foglalni a stadion a betegeknek Nővéreknek orvosoknak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.