A miniszterelnök fiának nappalijából indult az a kis keresztény gyülekezet, amelynek videóját már több mint százezren látták – írja a Bors.

Őszintén vallott megtéréséről Orbán Gáspár nemrég egy keresztény internetes rádiónak adott interjúban.

Én nagyon fiatal vagyok Krisztusban, másfél éve tértem meg. Előtte 22 évet éltem keresztényként, református templomba járóként, klasszikusan törvény alatt, betartva csomó nehéz szabályt. Afrikában találkoztam Jézus Krisztussal úgy, ahogy azóta ismerem őt

– mondta a Golgota Rádiónak idén februárban.

Ugandában világosodott meg Orbán Gáspár

2014 májusában járt Ugandában egy keresztény se­gélyszervezet programjában, gyerekeket tanított focizni. Akkor már kénytelen volt felhagyni a futballkarrierjével a Puskás Akadémia FC-nél.

Profi sportoló voltam, sérülés miatt be kellett fejeznem, ami nagy törés volt a számomra. El kellett hagynom ezt a szerelmet, amit már több mint egy évtizede csináltam, mindig ko­molyan véve. Szolgálni hívott Isten, hogy így kezdjek új életet. Mindig reménykedtem, hogy Isten valami ilyesmi lehet, de nem tapasztaltam meg addig olyan formán. Amikor ez megtörtént, tudtam, ha hazajövök, ezt tovább kell adnom másoknak is. Ez nemcsak egy nagy kincs, ez az életnek az értelme, a világon a legjobb dolog továbbadni a lángot, amit Isten bennünk gyújtott.

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Gáspár megvilágosodott...
...reménykedjünk, hogy Magyarország polgárai is...legkésőbb 2018-ra?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
@papa.49: Tezsvérem nelégy enyire atisemita dikházlak.
Mangu
Régen nevetem ilyen jót a cikk és a hozzászólások olvasása során.
papa.49
@magyarbakancs: Nem vagyok az csak ez a dádét nagyon utálom))))))))))))
lampa laz
@micfild: @papa.49: szerintem az oroszlánnak ez volt a legszebb napja, mert látta gazsit bűzlő ßarosgatyával imátkozni a megjelent krisztusához. Félelmében ott ígérte meg neki, ha életben marad szektát alapít itthon.
Hülyeségtől eltekintve, ledöbbentem, hogy a mai fiatalok vevők az ilyesmire a helyett, hogy önmagukban hinnének, mert az lenne a legfontosabb.
papa.49
@lampa laz: A ,,csorda szellem,, kiütközik a fiatalokon...Ez kell a hazugovicsnak meg bandájának, hogy a sok bégető hordja a suskát számolatlanul nekik, akár a hitgyülis pacáknak!!!
lampa laz
@papa.49: hát igen, így mossák át az agyukat sajnos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.