Mintegy kilencven számítástechnikai eszközt, köztük a Fidesz-frakció hét vadonatúj laptopját lopott ki a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból a rendőrség gyanúja szerint egy raktáros – írja az Átlátszó.

A két HP, a két Toshiba és a három Lenovo idén március 3-án érkezett meg a Képviselői Irodaház raktárába, ám amikor egy hónappal később szerették volna megkapni a frakció tagjai, már nyoma sem volt a laptopoknak. Ezek együttes értéke a rendőrök megállapítása szerint 1,75 millió forint.

Az egyik laptopot egy hirdetési oldalon meg is találták. Az eladó révén jutottak el a nyomozók odáig, hogy annak egyik ismerőse, a Képviselői Irodaház raktárosa lehetett az, aki kihozta a munkahelyéről a gépeket és átadta neki. A nő tagadja a bűnösségét. Az is kiderült, hogy a lopott laptopot meghirdető személy testvére a parlament lakatosműhelyében dolgozott. 

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Mindez semmi ahhoz képest, hogy a Fidesz ellopta az országot !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sííva
Remélem kiderül valami ami taccsra vágja őket!
percsi
Mindenre képesek!
"A meggyanúsított raktáros tagadja a bűnösségét. Az is kiderült, hogy a lopott laptopot meghirdető személy testvére a parlament lakatosműhelyében dolgozott. Miután a raktárost meggyanúsították, rá két nappal újabb üggyel is megvádolták. „A rendőrök most már úgy gondolják, hogy nem csak a hét laptop, hanem a Parlamentből hiányzó 74 asztali számítógép és öt monitor is az ügyfelem révén tűnt el. A rendőrök szerint védencem 2015 októbere és 2016. január 31. között hordta ki a Parlamentből a számítógépeket, azaz nagyjából az adott időszak alatti 75 munkanap alatt minden műszakja alatt egyet” – mondta az Átlátszónak a raktáros ügyvédje, Galsa Péter. "
Mindezt a legjobban őrzött magyar középületek kameráinak a kereszttüzében, mindenféle biztonsági ellenőrzés nélkül tehette meg a dolgozó, egy nő, akinek védője, Galsa Péter szerint a tavalyi teljes, mindent rendben találó leltár ellenére fellelt hiányt akarják ügyfelére rásózni. Az ügy nemzetbiztonsági kockázatokat is felvethet.
atlatszo.hu/2016/04/19/tobb-tucat-szamitogep-es-laptop-tunt-el-a-parlamentbol-es-a-kepviseloi-irodahazbol/
Mangu
@percsi: Igazad van, de nyugi, kell valami csámcsogni való a fidesznyik bagázsnak, további rendkívüli szigorítások előjátékaként. Kíváncsi vagyok, hogy mi jöhet még a Parlamenti magánhadsereg, sokkolók, stb. után. Már az is röhejes, ahogy az egész ügy fel van vezetve. @papa.49: Oszt ki lenne az a marha, aki ilyet tenne?
papa.49
@Mangu: Igaz még a trágyadomb is megsértődik ha odadobják őket))))))))))))
Szókrakész
Kispályás, piti tolvaj.
Akkor kellett volna ellopni, mikor az összes fideszes rátölt minden hivatalos és személyes dokut.
Akkor már nem 2 milliót ért volna a buli.
human
Nem hibáztatom a portást. Az egyik tolvaj olyan mint a másik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.