A Nyugdíjasok Országos Szövetsége tiltakozik a jövőre tervezett nyugdíjemelés mértéke, módja és indoklása ellen – közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.

Mint közleményükben írták, "a nyugdíjas társadalom elkeseredéssel és felháborodással fogadta" Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentését a jövő évre tervezett nyugdíjemelés mértékéről.

A miniszter a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban közölte: jövőre 0,9 százalékos lesz a nyugdíjemelés. A költségvetés készítésekor cél, hogy az ellátások megőrizzék reálértéküket, ezért a tervezett infláció mértékével egyező nyugdíjemelésre tesz a kormány javaslatot – indokolta.

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége közleményében kifogásolta, hogy egyeztetés nélkül döntött a kormány. Felidézték: korábban az Idősügyi Tanácsban minden lényeges témánál jelen volt és érdemben befolyásolta a döntéseket a nyugdíjas érdekvédelem.

Elkeserítőnek nevezték, hogy a rendszerváltás utáni időszakban – amióta létezik szabályozott évenkénti nyugdíjemelés – 2017-ben fogják a legalacsonyabb nyugdíjemelést kapni, és felháborítónak tartják, hogy a tervezett intézkedés indoklására "olyan érveket hozott a kormány, amelynek véleményünk szerint nincs köze a nyugdíjas fogyasztói szokásokhoz, érdemben nem befolyásolják azokat".

A szervezet szerint értelmetlen 8 hónappal korábban közreadni egy olyan tervezett lépést, amely nem számol a hátralévő hónapok gazdasági és politikai folyamatainak valóságos alakulásával.

Hozzátették: a társadalom valamennyi rétege, nyugdíjasok és leendő nyugdíjasok egyaránt abban érdekeltek, hogy a mainál egy sokkal igazságosabb, méltányosabb, tervezhetőbb, átláthatóbb, és fenntartható nyugdíjrendszer épüljön ki Magyarországon.

A közlemény szerint a Nyugdíjasok Országos Szövetsége 1988-ban alakult korosztályos érdekvédelmi szervezet, 36 tagszervezettel, országos lefedettséggel, a tagszervezetekben mintegy 130 ezer taggal.

86 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Na? mit mondtam? a kormány teszteli a nyugdíjasokat...
ha lázadnak, akkor majd jön Orbán, és megoldja, ha kuss van, akkor marad a 0,9...

ilyen gané a politika.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
2011. dec. 31.
"Éjfél után néhány perccel elhunyt az a zirci férfi, aki december 14-én a veszprémi nyugdíjbiztosítási igazgatóságon szíven szúrta magát.
Mint ismert Veszprémben a nyugdíjbiztosítási igazgatóságon egy 55 éves férfi az ügyintézőnek bemutatta azt a határozatot, amely szerint rokkantsági nyugdíját jelentősen csökkentették, majd néhány kérdést tett fel ezzel kapcsolatban. Ezt követően az igazgatóság ügyfélvárójában a zsebéből elővett késével szívtájékon szúrta magát. A férfi kórházba szállították, majd életmentő műtétet végeztek el rajta, szombaton halt meg - írja a Veszprém Megyei Napló."
zaol.hu/cimlapon/meghalt-az-a-nyugdijas-aki-sziven-szurta-magat-1398156
eszegfu
@spu00: Természetesen nézhettem volna az anyagköltség oldaláról... de én az ápr.21-i 11:50 hsz-dre válaszoltam, ahol a "befektetett összeg kb. 40 %-a adó formájában visszamegy a ktv-be" és ez szerintem nem helytálló, ahogy irtam. Egyébként egy épitkezésnél az bekerülési költség megoszlása kb. 1/3 anyag, 2/3 pedig az élő munka értéke. Az anyagköltség soha sem térül meg semmilyen formában, max. ennek az ÁFA-ja, ami az egész költségnek durván a 7 %-a. Azt meg végképp tulzásnak tartom, hogy egyszerre 800 ember dolgozik, hiszen el sem férnek egymástól (az egyes szakmunkákat egymás után végzik el). De eszembe sem jut vitázni, csak ugy gondolom: érdemes a számokat is nézni, nemcsak érzelemből véleményt alkotni.
nyanya001
erről miért nem ugat ez a szellemi csökkent takonyárpi ?
A jó qrva édesanyját !
Meg a kormányközeli lap ?
hvg.hu/gazdasag/20160224_ukranok_magyar_nyugdij
spu00
@eszegfu: Igaza lehet, mert ha konkrétan nézzük, akkor anyagköltség révén 8,91%, bérjellegű bevételként 26.4 % kb az adó és járulék, tehát csak 36,31%. Elnézést , pontatlan voltam.
Az, hogy pontosan hány ember dolgozik rajta, lehet vitatkozni.De például az anyag ellátás érdekében és az építkezéseken résztvevők számát nehéz meghatározni, lehet, hogy 799, s akkor már megint Önnek lesz igaza. Ugyan nem számoltam a tervezés, az engedélyezés, a HR témákat, a bérgazdálkodás és egyéb adminisztrációs tevékenységet ellátó embereket, ne haragudjon, tévedni emberi lehetőség. Máskor jobban vigyázok a számokkal.
És most úgy gondolja, hogy Önnek van igaza? Én úgy gondolom 3,69% -s érzelem még beleférhetne.
eszegfu
@spu00: 20:55 Természetesen nem gondolom, hogy nekem van igazam! Ennyi "káló" belefér még nálam is! Tisztelem, hogy számoltál! Csak annyit füznék hozzá: mivel más az anyag és a bér esetében a % alap, igy a %-okat nem lehet összeadni. Kösz. a beszélgetést (és most nem akarlak "lepattintani"), de a többiek számára lehet, hogy már érdektelen és hosszu...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.