Megkezdték a Várban a Karmelita-kolostor átalakítását. Ide, és a mellé felhúzott új épületbe költözik majd a Miniszterelnökség, és itt lesz Orbán Viktor dolgozószobája is – írja a 444.hu.

A Dunára néz majd Orbán dolgozószobája a Várban – képek

Egy építészfórum szúrta ki, hogy hét ablakot már ki is bontottak a hatalmas erkély számára. Mivel a karmelita-kolostor is része a világörökséggé nyilvánított Duna-partnak, a  legapróbb változtatásnál is egyeztetni kell az Unescóval. Hogy ez megtörtént-e, arra egyelőre nem érkezett válasz a kormánytól.

A Dunára néz majd Orbán dolgozószobája a Várban – képek

A Miniszterelnökség új helyének kialakítása legalább öt, más források szerint mindennel együtt húszmilliárd forintba kerül. Ezen felül a Várba költözik még a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium is.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Olimpia, kisvasút, várba költözés, stadionok!
A kancsi bankár 2 kézzel lapátolja a 100 milliárdokat az alapítványaiba!
A jobban teljesítő országban, a fél ország orvos nélkül marad, az embereknek fél tojás jut naponta, 4 millióan 800 ft-ból élnek naponta...
A legsúlyosabb stádiumú rákkal küzdők „méltányos segítség helyett megaláztatást, halálos ítélettel felérő cinikus időhúzást kapnak” az Országos Egészségpénztártól!
24.hu/belfold/2016/04/21/megalazo-es-eletveszelyes-modon-banik-az-egeszsegbiztositas-a-rakosokkal/
De a hibbant király a koronával a fején a várba akar trónolni körbe véve udvari bohócaival.
A vér Fideszes alattvalói (supr00, szandokán, csizmás kond...) meg tapsolnak neki!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borda
Jobb lenne a kilátása,ha a Duna aljáról nézne fel.
zöldszem
@bakegya: A Fideszesek szerint aki benyal a vajdájuknak, az a nemzeti, derék, hazafias, keresztény. Aki meg nem, az a hazaáruló libsibolsi.
26 év után vissza jut az ország abba a posványba, ahonnan ki akartunk szabadulni.
Ülök becsukott szemmel, emlék képek villannak be.Valami volt liberális, ma újkeresztény rablóbanda, "papamamapénzén" megvásárolt kastéllyal, gázszerelőből lett milliárdossal, kiskorú gyerek számára összelopott nyolcvanmillás lakással, hollywoodi rendezőből lett magyar kaszinókirállyal, magától növekvő tetőterasszal, parasztokból előavanzsált földbirtokosokkal, és rájövök, hogy 2016 tavaszát írjuk, ez a magyar jelen, és valószínűleg a jövő is.
lampa laz
Remélem, ha ráesik a tekintete a Dunára, utánna ugrik...
bakegya
@lampa laz: dehogy udrik,GURUL SAJÁT SÚLYTALANSÁGÁNÁL FOGVA-úgy szédül le onnan mint a pinty,ha nem választja újra a birka nép ,butykossal és baltával a kezében fog meghalni.Az arany pottyantója mellé narancsködben temetik és MÉSZÁROS AKADÉMIKUSS
LESZ A MAGYAROK KIRÁLYA.DDD csakkk kínomba röhögök-én is mert kényszerből néztem végig ezidáig is ezt az orsos-dilimozit aminek a hozadékáért nem lesz nekünk se hálás a gyerekeink korosztálya,de még a dédunokáink se,már ha egyáltalán lesznek.
ÚGY KICSINÁLTA EZ A MAFFIA A MAGYARSÁGUNK,CSODA HOGY MÉG VAGYUNK.
@zöldszem: így látom én is-azzal együtt,hogy győző papa-mama sose volt PARASZT,DE PARAZITA ANNÁL INKÁBB és ezt genetikai ártalommal űberelni is képesek voltak.
MINT A POLIP RÁNKTAPADHATTAK-és ebben mi is cinkosok vagyunk-sajnos.
CHEWBACCA
@nevemnick: A tanár tanítson, az orvos gyógyítson, a politikus meg hazudjon!
zöldszem
@bakegya: Abban az országban ahol a regnáló miniszterelnök falusi budijának sarkaiba milliárdos közpénzből futballstadiont és futball akadémiát lehet építeni az az ország elveszett, ott genetikusan alattvalók élnek, ott a csókos, tolvaj maffiózó állami vezető haverok bármit megtehetnek.
Az a nép, aki korrupt, semmirekellő, tolvaj, árulót szavaz meg, az nem áldozat, hanem bűntárs. (Georges Orwell.)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.