Ötszáz ember elhelyezésére szolgáló börtön épül Békésen – jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón a településen. Dankó Béla elmondta, a forrásokat a kormány biztosítja, az építkezés a közbeszerzési eljárás és a szerződéskötés után kezdődhet meg, az átadás 2018-ban lesz.

500 fős börtön épül Békés településen

 A képviselő hangsúlyozta: a tervek szerint 250-300 munkavállalót alkalmaznának a büntetés-végrehajtási intézetben, amely "sok lehetőséget rejt magában, a helyi gazdaságot és vállalkozásokat is fejlesztheti".

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, egyelőre nem írták alá a megállapodást a Belügyminisztériummal, de ez a közeljövőben megtörténhet. Hozzátette: őt már a múlt év végén arról tájékoztatták a Miniszterelnökségtől, hogy Békés városa a nyertes települések között van.

Izsó Gábor (független) polgármester közölte: két hete a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától (BVOP) jártak Békésen megnézni a település külső részén felajánlott hathektáros területet.

A Belügyminisztérium 2015 elején tette közzé pályázatát, amelyben lehetőséget kínált az önkormányzatoknak arra, hogy térítésmentesen ajánljanak fel területeket börtön építésére. Tavaly októberben jelentették be, hogy Kunmadarason ezerfős, Ózdon, Kemecsén, Csengeren és Komlón pedig ötszáz ember elhelyezésére szolgáló börtön épülhet. Csütörtökön Vitányi István (Fidesz) országgyűlési képviselő bejelentette, hogy Komádiban is épül börtön.

Izsó Gábor elmondta: a BVOP arról tájékoztatta őt, hogy Békés mellett Hevesen is építenek intézményt a fogvatartottak számára.

Dankó Béla az MTI-nek elmondta: reményeik szerint békési vállalkozók is be tudnak kapcsolódni alvállalkozóként a zöldmezős beruházás kivitelezésébe. Arra a kérdésre, hogy a börtönben dolgozók a helyiek közül kerülhetnek-e ki, elmondta: Békésen van egy rendészeti szakközépiskola, ahonnan fel tudnak majd venni a börtönbe dolgozókat, és a munkanélküliek átképzése is szóba jöhet a célnak megfelelően.

Hozzátette: a tapasztalatok szerint főként a településen kívülről érkeznek a börtönbe a munkavállalók, akik jellemzően hozzák magukkal a családjukat, ami mind az ingatlanok eladása és bérlése, mind az oktatási intézményekben növekvő gyermeklétszám miatt kedvező lehet Békés számára.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vonotok
Valyon elég-lesz a Fidesz vezérkar számára???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr plágium
Luxus börtön lesz, mert a leendő lakók ahhoz vannak szokva!
simmering73
Elég lesz 500 fő? Az egész vezérkarnak meg a pereputtynak?
justhpeter
Éppen időszerű a beruházás. A 2018-ban mentelmi jogukat elvesztők automatikusan vonulhatnak be a börtönbe, akkorra a tárgyalás is ráér majd, hiszem már előre megszolgálták.
Jozefina
Szép kis vircsaft lesz!!! Végre együtt lehet a fidesz-kdnp család!!!
r2d2
A Fárkás Kölyök is ide lesz becsukva?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.