Egy külföldi turnét, több budapesti nagyzenekari hangversenyt, valamint számos ifjúsági és egyéb koncertet kényszerül lemondani a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), miután idei fővárosi támogatása 260 millió forintról 60 millióra csökken. A BFZ tiltakozásul flashmobot szervez május 7-én Budapesten – jelentette be Fischer Iván zeneigazgató az MTI-hez pénteken eljuttatott videóüzenetében.

A YouTube videómegosztón is közzétett üzenetben a karmester hangsúlyozta: több mint harminc éve, hatalmas odaadással szolgálják Budapest zenei életét, többek között a kisgyerekeknek szóló kakaókoncertekkel, a fiataloknak meghirdetett éjféli hangversenyekkel, a népes törzsközönségüknek szóló számtalan fellépéssel és a tízezrek által a Hősök terén élvezett szabadtéri koncertekkel.

Romba dönti a Fesztiválzenekart Tarlós

"Budapest vezetősége most úgy döntött, hogy megfosztja a budapestieket ezeknek a koncerteknek jelentős részétől" – fogalmazott Fischer Iván, hozzátéve: a 200 millió forintos elvonás hirtelen, a szezon közepén, mindenféle konzultáció nélkül történt.

A döntés következtében el fog maradni harminc iskolai Hangszerkóstoló program, tíz gyermekopera-előadás, a Müpában három nagyzenekari hangverseny és decemberben egy éjféli koncert a Millenárison. A BFZ nem tud elmenni idén tíz idősek otthonába, elmarad három templomi Bach-hangversenye, három elhagyatott vidéki zsinagógába tervezett fellépése, a hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett három koncertje, de a zenekarnak le kell mondania egy külföldi turnét is, melynek során a Ravennai Fesztiválon, Vilniusban, Rigában és a szentpétervári Fehér Éjszakák Fesztiválján szerepelt volna – sorolta Fischer Iván.

A zeneigazgató elmondása szerint a BFZ minden koncertet meg szeretne tartani, de a zenekar hosszú távú biztonsága érdekében nem tehet mást. "Budapest többet érdemel: olyan városvezetést, amely jó gazdaként gondoskodik a város kultúrájáról" – fogalmazott.

Fischer Iván bejelentette, hogy május 7-én nagy flashmobot szerveznek Budapest egyik terére, ahová elhívják Tarlós István főpolgármestert is.

A Fővárosi Közgyűlés április 27-i ülésén döntött arról, hogy a BFZ éves támogatását a tavalyi 260 millióról idén 60 millió forintra csökkenti, a költségvetés nyári módosításakor azonban a közgyűlés visszatérhet a zenekar támogatásának kérdésére.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes ekkor elmondta, hogy a BFZ az államtól jelentős, több mint egymilliárd forintos támogatást kap, Tarlós István pedig arról beszélt, hogy a főváros nagyra értékeli a BFZ tevékenységét, és a támogatással önként vállalt feladatot teljesít az önkormányzat. "Nehéz körülmények között is kiharcoltuk és kicsikartuk" legalább ezt a hatvanmilliós támogatást – hangsúlyozta a döntés meghozatalakor a főpolgármester.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Tarlós olyan "zeneértő " , aki összekeveri a fagottot a bigottal. Fishernek tökéletesen igaza van " Tarlüs egy dilettáns hozzá nem értő" senki!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
Tarlós olyan "zeneértő " , aki összekeveri a fagottot a bigottal. Fishernek tökéletesen igaza van " Tarlüs egy dilettáns hozzá nem értő" senki!
coni
Tarlós maximum abban dönt, hogy milyen színű zoknit húzzon reggel. Ha egyáltalán dönthet valamiben.
A magas kultúra egy 10Milliós népnél, ahol a versenyszféra tőkehiányos kizárólag állami támogatással lenne fenntartható, ha lenne rá igénye a hatalomnak. Vagy a társadalom nyomást gyakorolna a hatalomra, hogy legalább a TAO pénzek ne csak az igénytelen focira menjenek el.
volvós
Pistike már elmehetnél a...ba !
Majd egy esetleges fidesz-bukta
után mehetsz vissza a földre kapálni !!
Müveletlen paraszt !!
justhpeter
Tarlós csupán azt igazolta, hogy a fővárosi önkormányzat kormánypárti részének semmi köze a kultúrához, a művészetekhez. De ezt eddig is tudtuk.
panellproli
Zeneszeretők! Tessék az utcára menni! A rothadt Budapest csak akkor tudott hőbörögni az utcán mikor 300 ft-os vizitdíjról és tandíjról volt szó, bezzeg most amikor minimum 10 ezrekbe kerül az ellátása és oktatása sunyít mint szar a fűben. Nem is érdemel mást mint hogy mindentől megfosszák ami az emberi mivoltukat illeti
simmering73
Milyen nehéz körülményekről beszél ez az elmebeteg? Mikor dübörög a gazdaság, a reformok működnek? Legalább próbáljatok egyet hazudni retkek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.