Hétfőn délután megérkezett a migránsok első csoportja a körmendi ideiglenes befogadó táborba.

Az MTI tudósítója azt látta, hogy délután három óra előtt néhány perccel egy autóbusz hajtott be a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola hátsó kapuján, a jármű nem volt egészen tele, 30-40-en utaztak rajta. Meg nem erősített információ szerint a migránsok a bicskei befogadóközpontból érkeztek.

Megérkeztek az első menekültek a körmendi táborba

A táborban készültek az érkezők fogadására: a kerítésen kívülről az látszott, hogy a katasztrófavédelem munkatársai igazgatták a sátrakat, számítógépeket és különböző ládákat cipelő emberek járkáltak, több civil rendszámú személyautó és kisteherautó hajtott be a rendészeti iskola udvarára, amelyek csomagokat, élelmiszert szállítottak.

Mivel a tábor nyitottan működik,

onnan bármikor szabadon távozhatnak a migránsok.

Körmenden érezhetően nagyobb a rendőri jelenlét, a szakközépiskola körüli utcákban több járőrautó is várakozott.

Az osztrák oldalon a pinkamindszenti és a rábafüzesi határátkelőhelyen az osztrákok határellenőrzést vezettek be, az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy az Ausztria felé tartó járműveket megállították, belenéztek a csomagtartóba, kérték az iratokat. Az olyan zárt vagy elsötétített ablakú járművekre különösen figyeltek, amelynek utasterébe nem lehetett belátni.

Hétfőn délelőtt a rábafüzesi határátkelőhelyen a szokottnál kisebb volt a forgalom, a határellenőrzés se a teherforgalmat, se a személyforgalmat nem késleltette. Fizikai határzár, kerítés vagy "szárnyas kapu" építésének egyelőre nem volt nyoma.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

perfekt
Azt mondtátok ,ide egy migráns be nem teszi lábait.Most meg panoráma busz, számítógép -meg minden?Még panaszkodjon valaki,hogy nem vagyunk,vendégszeretők.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
..."onnan bármikor szabadon távozhatnak a migránsok"...

nagyon helyes...egy táblácska jelezi, merre van Ausztria...pár nap, és üres a tábor.

okos, aki kitalálta.
Magyarország jobban teljesít.
Bedécs LÁszló
@perfekt: ::viktorkánk büfögte azt.S,közben százasával szállingóznak.
karma1
@36: Arrol volt szo, hogy a bicskei tabort bezarjak. (Kb. 2-3 honapos hir)... Tehat nem telt meg, hanem szerintem az ottlakokat telepitik at ide, mivel a bicskei is nyilt tabor volt, barki barmikor kimehetett belole... Soha nem volt semmi problema a bicskei tabor korul, de szerintem csak azert kellett bezarni, mert nagyon kozel van oda Tukrospuszta, ahol orban sajatlabu recsolkeje es ferje vonult vissza gyereket varni. (Bocs, tronorokost). Nekem rokonaim laknak a tabortol 2 km-re, es soha semmi bajuk nem volt az ottaniakkal, ezt elsokezbol tudom, nem azert, mert valaki mas mondja.
eugen4402
@wagabund: Nem is kell ahhoz pár nap, néhány óra alatt átsétálhat aki akar, csak a határátkelő-helyeken kukkantanak be a kocsikba. Majd ha a zöldhatárt is levédik az osztrákok, akkor megvárják amíg összegyűlik 10 ezer migráns, akkor hívják a Mágust, aki jön a varázspálcájával, és eltünteti őket. Csiribí-csiribá, és üres a tábor...
perfekt
@Bedécs LÁszló: Az ilyen fazonok mondásainak hitelét,csak a tettei igazolhatják.Azok,pedig hiányoznak.De meg kell nézni a tanácsadóit--mind krónikus hazudozó,mint a gazdájuk.
kukac50
Nem fogadunk be senkit? Vagy fizetünk? Arról kell szavazni,ki az aki a befogadás mellett voksol és ki az aki 77 millió forint / személyenkénti fizetés mellett voksol.
Saját csapdájába esik a Fidesz az uszító gyűlöletet szító kampányával.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.