A VS.hu lebutításáról szóló cikkben ejtette el a NOL, hogy egyébként elkelt a másik kormányközeli friss lapkezdeményezés, a Faktor.hu. Ennek a "sikerprojektnek" volt alapítója az a György Bence, aki márciusban az Origo főszerkesztői székébe ejtőernyőzött, miután 4,2 milliárd forintért megszerezte a Matolcsy-unokatestvér New Wave Media Kft-je.

A Faktortól György Bence állítólag több mint tíz embert csábít át az Origohoz, ami a Faktorból marad, azt pedig Ómolnár Miklós kiadója, a Ripost.hu veszi át.

A két lap valószínűleg könnyen illeszkedik majd, hiszen mindketten az új fideszes médiaépítkezés jegyében indultak, szerkesztőségi rendszereik megegyeznek, és mindkét kiadó szereti azt hinni, hogy az olvasók kíváncsiak rájuk.

György Bence például korábban egy interjúban azzal kábított,

a Faktor jól prosperál, napi átlag 100 ezer látogatója van, ezt sikeres projektnek gondolom, büszke vagyok arra, hogy a megalkotásában részt vehettem.

Erről aztán hamar kiderült, ilyen számot indulásuk óta alig párszor produkáltak, azt is úgy "alkották", hogy látogatóforgalmuk több mint 90%-át folyamatosan pénzért vásárolják össze – vagyis önszántából szinte senki nem kattint a Faktorra. Talán majd most!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.