A korábbi független polgármestert, Zobokiné Kiss Anitát választották a Bács-Kiskun megyei Lakitelek első emberének úgy, hogy az előzőleg fideszes többségű önkormányzatba is kizárólag függetleneket választott a település.

Pethő Anada Zsuzsa, a nagyközség jegyzője elmondta, a 3784 választásra jogosult lakos közül 2320-an adták le szavazatukat a vasárnapi időközi önkormányzati választáson.

A települést 2014 óta vezető, és a polgármesterségért az időközi választáson újra induló Zobokiné Kiss Anitára 1377-en szavaztak. A Fidesz-Nemzeti Fórum jelöltjeként induló Madari Andor 827, a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltje, Zoltán Péter 52, a Magyar Munkáspárt színeiben induló Bencsik Mihály 7, míg a szintén független Kalócz Gábor 6 voksot kapott.

A hat képviselői helyre tizennyolcan pályáztak. A testület tagja lett: Szentirmay Tamás (független) 1280, Dakóné Harkai Csilla (független) 1267, Csikós Mihály (független) 1243, Bende László (független) 1203, Mihalik Tibor (független) 1182 és Dékány Zoltánné (független) 1149 szavazattal.

Az időközi választást azért kellett megtartani, mert alpolgármesteri kezdeményezésre január 26-án a képviselő-testület feloszlatta magát.

Szintén tegnap Abádszalókon ugyanakkor a Fidesz-KDNP jelöltje győzött, míg a kocsordi időközin a jobbikos jelölt kapta a legtöbb szavazatot.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@vonotok: Igazad van, valóban komoly értéket képvisel ez a falu.

A hírrel kapcsolatban gratulálok Lakitelek választóinak a fülkeforradalomban aratott totális győzelmükhöz. "Ez jó mulatság, férfimunka volt."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vonotok
Vajon itt is " fityiszes " a polgármesteri hivatal??
Ez valami gyönyörű. Büszkék lehetnek a falujukra és Önmagukra.
juno.hu/magazin/2016/05/06/ha-baranya-megyeben-jarsz-ebbe-a-faluba-mindenkeppen-latogass-el/
justhpeter
@vonotok: Igazad van, valóban komoly értéket képvisel ez a falu.

A hírrel kapcsolatban gratulálok Lakitelek választóinak a fülkeforradalomban aratott totális győzelmükhöz. "Ez jó mulatság, férfimunka volt."
Desischado
Végre nyílik az emberek szeme, de ne eléggé! fidesz, jobbik, pfujj, brr!
kukac50
Kezdenek tisztán látni az emberek,és nem hisznek a hazug tolvaj bandának!
evacica
Végre kezd ébredezni a nép! Csak így tovább! Le a fideszes rabló bandával!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok