A Széll Kálmán tér átépítését végző konzorcium számláján szereplő összeg és a teljesítést igazoló mérnök által jóváhagyott ár között esetenként négyszázszoros eltérés is mutatkozott – írja a Népszabadság.

Az Index által kiperelt  felújítási számlákból egészen hihetetlen összegek derülnek ki:

Hat darab PC-monitor, billentyűzet és egér áttelepítése: 52 ezer forintba került.

Hat darab telefonfülke leszerelése: 109 ezer forint.

A diszpécserasztal lebontása: 595 ezer forint. 

Az asztalba beépített berendezések leszerelésének költsége: 1,767 millió forint.

A bazaltköves burkolás munkadíja pedig közel 21 ezer forint volt négyzetméterenként, miközben a neten fellelt ajánlatok 2000–3500 forint között változnak.

A részletes elszámolást először egy fővárosi jogtanácsos kérte ki a fővárosi cégtől, de nem kapta meg. A Népszabadságnak a tényleges költségekre irányuló kérdését üzleti titokra hivatkozva utasította el a BKK, végül az Index egy sikertelen közérdekű­adat-igénylés után megnyerte a pert, és a BKK kénytelen volt közzétenni az érthető módon erősen titkolt adatokat.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bra048
@Bringás: Nagy a Fidesz család, s erősen fogják egymás kezét. Még a nagytudású Török
plitológus - aki ellenzéki elfogultsággal nem vádolható- is oda nyilatkozott a múltkoriban, hogy ez egy áttekinthetetlen feudális rendszer.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hellcat
@human: Látom látom...láttam másik cikkeknél is micsoda vadbarom ez is.
bra048
@Bringás: Azért a hatalom gyakorlásában vannak különbségek. A MSZP-s nyolc év alatt pl.
Simicska majdnem ugyanúgy gyarapodott, mint a Fidesz 2010-től kezdődő szériájában. Ez a
bizonyíték a két nagy párt korábbi suska megállapodására, amire hallgatólagosan 70-30 %-os arányban került sor. És sajnos semmi biztosíték nincs arra, hogy a jelenleg még kisemmizett Jobbik kormányra kerülése esetén Vona Úr nem felejti el a szegénységi fogadalmát.
Bringás
@bra048: Na látod, most megfogtál. Nem tudom, Vona mit tenne, ha hatalomra kerülne!
Borsodi
@Bringás: Meg kéne adni az esélyt,bizonyítsanak.Orbán ettől tart,Vona haza vágná a sok korrupt Fideszest.Meg szűnne a harácsolásuk,mindent elfognak követni,hogy hatalmon maradjanak!
Bringás
@Borsodi: Akár igazad is lehet, de nincs elég információm ! Így nem vádolok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.