A hétvégén elmaradt az angol Premier Leauge Manchester United - Bournemouth bajnoki mérkőzése, mert egy robbanószerkezetre hasonlító "gyanús tárgyat" találtak a stadionban. Mint később kiderült, senki nem készült robbantásra, az eszköz pedig egy "ottfelejtett kiképzőeszköz" volt, amit egy magáncég hagyott az Old Trafford arénában.

Nógrádi György, a köztévé házi biztonságpolitikai szakértője az M1 reggeli műsorában nem hagyhatta szó nélkül az esetet. 

Az elemző szerint ilyen tévedésért fejeknek kellene hullani, és keményen ostorozta a manchesteri főzsarut:

„Ennyire ostoba egy rendőrfőnök nem lehet”

– fogalmazott.

A foci Eb-n is baj lehet

Nógrádi szerint nincs tökéletes biztonság, és Franciaország rendezőként így készül a labdarúgó Európa-bajnokságra, ahová körülbelül másfél millió turistát várnak.

Nyilván a franciák mindent meg fognak tenni a biztonságért, de ennyi ember védelme lehetetlen

- összegzett a szakértő, aki szerint a Tour de France kerékpárversenyen is merénylettől kell tartani mert, a több száz kilométeres szakaszt nagyon nehéz védeni.

Nógrádi a magyar turistákat is dorgálta, mert nem szoktak bejelentkezni a meglátogatott országban működtetett nagykövetségeken. 

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

libellle
@Horizont: A rendörfönök erre ugy megijedt, hogy rögtön elássa maga´t nográdi kertjében. HAHAHAHA
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pbalage
@Szókrakész: mondjuk ez szerintem egyáltalán teszt volt, inkább az emberi ostobaság/nemtörődömség mintapéldája.

- Johnny, bepakoltad az ütvefúrót?
- Ja.
- Akkor hun a rossebbe van az a b@szott fúró, mer a kocsiba' nincs az biztos.
- Bamme, ott maradt a szék alatt!
- Akkó' irányujjá vissza érte!

Te még sose találkoztál igazi emberekkel?
pbalage
@Szókrakész: nahh... itt egy eklatáns példája, hogy milyen az angol csapatszellem...
(én halálra röhögtem magam rajta, tedd azt te is)

www.youtube.com/watch?v=V6l2py68WY4
Toby
A napokban jártam a "Vitamin a malátához" sörbárban, dugig volt ilyen nógrádi féle szakértőkkel, és érvekkel, hogyaszongya : " hülye vagy te ehhez vazzeg...mer mijé ne gyűhetnének...ezek nőnek öltözött kanok, wazzeg...má a bőrük szine se jó...főzzenek otthon gyrostot, Szíriába...de hát az görög kaja...hát akkor Görögországba...tartozó még egy sörreeeeee...sósborszeszre szar a sör, mi...ki a p****t érdekel, itt vannak-e, vagy nem, csak a szesz ne drágujjon..."
cs.n.
Tegyük fel, hogy Magyarországon történt volna ilyen. Nógrádi erre aszonta volna az emegyen/kosúton:
Nagyon jó döntés volt, mert terrorveszélyhelyzet meg miegymás, ésatöbbi.
Szókrakész
@Mirabilis: Mint informatikus tudnod kéne.
Ezek szerint kár rád pazarolni az időt.
Maradj a felsorolt névsornál.
Nekik nyálazz!
Tőlem ne számíts semmi pozitív kritikára!!!
Szókrakész
@Mirabilis: "Persze nem tudom értede-e a "kultúrált" szó jelentését."

Igazad van.

Nem értek ilyen kozmikus dolgohoz.

Azért jó lenne visszaolvasni önmagad is, mielőtt ilyeneket karcolgatsz!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.