Agresszíven viselkedő beteget ütött meg egy ápoló Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a páciens súlyosan megsérült, az ápoló ellen eljárás indult – közölte a megyei főügyészség az MTI-vel kedden. Sajtóhírek szerint az eset a miskolci megyei kórházban történt.

A vádhatóság tájékoztatása szerint egy ittas, agresszív nőt vittek kórházba. Az asszony folyamatosan csapkodott, ellenkezett, szidalmazta a kórházi személyzetet, az egyik nővért pedig – kapálózás közben véletlenül –, úgy megrúgta, hogy vérezni kezdett az orra.

Miután orvosi ellátása befejeződött, az elkülönítő helyiségben helyezték el a beteget. Az orvos utasítására, az egészségügyről szóló törvény alapján, ön- és közveszélyes állapota miatt a kerekesszékhez kötözték a nő kezeit – olvasható a közleményben.

Az asszony később szállítás közben ismét agresszíven viselkedett, és megpróbált a kötözésből kiszabadulni. Az őt kísérő 23 éves ápoló ekkor háromszor arcon és fejen ütötte. Az ütésektől a nő orra és arccsontja eltört.

Az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a 23 éves férfi ellen – közölte a vádhatóság.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
mielőtt bárki is átkozná az ápolót, halkan megkérdezem...dolgozott-e már valaki őrjöngő betegek közelében nap-mint nap, ráadásul szabadszemmel nem is látható fizetésért, lenézésért, betegtől kapott sérülésért, mindezt úgy, hogy nem áll ki mellette senki?

naugye.
justhpeter
Miért nem oldozta ki a kezeit, aztán kard ki ! Innen már szabályos lett volna a párbaj.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.