Összesen 1,1 milliárd közpénz gyűlt össze az adók 1 százalékából parlagfűirtásra. Ennek csak a felét, 642 milliót fordítottak ténylegesen erre a célra, ebből 540 milliót 160, gyakorlatilag találomra kiválasztott civil szervezet között osztottak szét.

A hvg.hu kikérte azokat a minisztériumi beszámolókat, amelyekkel vissza nem térítendő közpénz elköltését bizonyították. A civil szervezeteknek nagyjából a fele válaszolt, az adatokat bemondásra kell elhinni.

A jelentésekből kiderül, hogy szinte az összes pályázó a maximális 5 milliós összeget vitte el, a legtöbben 2-3,5 milliós traktorra költötték a pénzt. 

Érdekesebb tételek:

gyomkiszedő 18,5 forintért, vasvilla és gereblye 9 ezerért, 5 db munkavédelmi cipő 212 ezerért (tehát darabja 42,5 ezerért), motoros háti kasza 316 ezerért – miközben egy másik szervezet ugyanennyiért két darabot is vett.

A közpénzes parlagfűirtást nem ellenőrzi senki, így fordulhatott elő az, hogy az egyik szervezet csak júniusban, már a virágzás alatt tudta csak megkezdeni a munkát.

A fotók pedig néhol egészen nevetségesek: beazonosíthatatlan, helyenként alig kivehető, útszéli területekről, gazos kertekről készült képek a „bizonyítékok” a hatékony munkára.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Mondjuk ki...ezt is szétlopták és kiosztották a haveroknak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Hellcat: (14:13) Áhhh! Ez csak mentegetőzés és magyarázkodás, mert így nem kell belevágnod. Önnyugtatás. Lehet, hogy inkább rádkacsintanának.
Toby
Aha, napelemes, USB portos, power bankos, öntisztító, li-ion akkus, mérőórás, nedvességmérős, szélirányjelzős, FM rádiós, LCD kijelzős bakancsok lehettek ezek az olcsóságok!
Ígíy adakozz!
Hellcat
@verőce21: Nem vagyok fideszes. Dehogy kacsintanának :D Egyébként sincs olyan telkem amire igényelhetnék parlagfűírtási támogatást :)
ila51
Azám , mi baj van a parlagfűvel ?
Van itt egy jól menőnek egy nagy telke , virul az ember magasságú parlagfű mező...aztán télen a havat csak rátapossák az emberek , iszonyat sokszor , elő kell kapni az összes tehetségünket a szabadon választott kűrhöz
Desischado
Hja kérem, a fiúknak is kell az a kis pénzecske! Hogy rohadnának meg, ezek a saját anyjukat is eladnák jó pénzért. Akkor hogy ne lopnának!
micfild
@Szeparepa2: te elhiszed hogy azé lett a cipedli aki vágta a pargalfüvet?? az aki vágta a saját szakadt gumicsizmájában vágta...
Az alapitványok úgy müködnek hogy ha van egymilla a számlájukon akkor abból 999999ft kell az alapitvány müködéséhez... a fizetésekre és különféle müködésre szánt dolgokra... 1ft meg arra a célra amiért az alapitványt létrehozták.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.